Nem mentegetőzésképpen, de előre bocsájtom a következőket, amelyek sarokpontoknak is tekinthetők. Az általuk kijelölt kereteken belül érvényes az, mit alább mondandó vagyok. 1. Nem gondoltam eddig sem és még mindig nem gondolom, hogy a koronavírus egy titkos összeesküvés terméke lenne. 2. Egyáltalán nem gondolom azt bizonyos vírusok bizonyos körülmények között nem jelenthetnek vagy nem jelentenek veszélyt – akár halálos veszélyt is – az emberek egyes csoportjaira vagy a teljes emberiségre.
Az első ponthoz megjegyzésként hozzáfüzöm, hogy ha valakik
népirtási vagy egyéb céllal hozták (volna) forgalomba a COVID-19-es
koronavírust, akkor elég hitvány munkát végeztek. Mostanra ugyanis elég jól
látszik, hogy ez a vírus eléggé kedves, barátságos, ártalmatlan jószág,
legalábbis semmivel sem jelent nagyobb veszélyt, mint a korábban megismert
társai, amelyek okoztak már elég sok kellemetlenséget és ahogy kinéz, ezután is
fognak. Van akit a sírba is taszítanak. Mentségükre szolgáljon, hogy ha nem ők
teszik ezt, akkor megteszi valaki vagy valami más, mivel az emberek nem
halhatatlanok, bár sokan közülük azok szeretnének lenni. (Én például nem ide
tartozom, jelen életemet az érvényben lévő konvenciók szerint szeretném leélni,
ahol a „le-„ igekötő kimondja, hogy lesz a dolognak befejezése.) Legyünk
azonban óvatosak: ha mégis összeesküvésről van szó, akkor lehet, hogy a kitervelők
ravaszabbak, mint gondolnánk. Hagyják, hogy elviccelődjünk a koronavírussal,
majd utána küldik az igazit, amelyik már nem lesz vicces. Mégsem veszik majd
kellően komolyan, okulván a mostani tapasztalatokból, aztán meglepődnek, hogy
nahát, de tényleg, ebbe bele is lehet halni. TEHÁT NAGYON KELL VIGYÁZNI. A
COVID-19-cel is helyénvaló volt az óvatosság, csak most már abba kellene hagyni
a vele kapcsolatos rémhírterjesztést, mert most már a védekezés jelenti a
nagyobb veszélyt, nem a vírus. Ha lennének összeesküvők és ravaszak lennének,
akkor a másik kerülőutas tervük az lehetne, hogy addig szívóznak a
védekezéssel, amíg a fél világ elveszti a munkáját, a jövedelmét, aztán vagy
éhen hal, vagy elmegy lopni, rabolni, koldulni, végül az éhen nem haltak egyik
fele kiirtja a másikat és máris megvalósult a terv, vagyis az emberiség
létszáma a töredékére csökkent. Ráadásul a legkarakánabb, leginkább életre való
fickók maradtak meg, a természetes kiválasztódás elve alapján, ahogy ezt Darwin
már korábban levezette. Az így létrejött szép új világban csupa boldogság vár a
megmaradókra, de én a magam részéről inkább a túlvilágot választom, még ha emiatt
meg is kell halni.
A koronavírusos játék mostanra olyan lett, mint a paintball
shooting. A résztvevők háborúsdiznak, de akit lelőnek, annak szerencsére nem
lesz semmi baja, csak kiesik a játékból egy időre, vagy végleg. A vírusos
játékban a festéklövedék szerepét a pozitív teszteredmény tölti be: akit
eltalált, az kiáll egy időre, mert mondjuk két hétre karanténba vonul. Itt
azért nem vár rá teljes nyugalom és relaxáció, mert mellékbüntetésként aggódhat
egy csomó dolog miatt, mondjuk, hogy meddig lesz állása és hasonlók. Lehet
halálfélelme is, ami már komoly veszélyt jelent, egyáltalán nem játék. A nocebo-hatás
képes akár megölni egy embert, amint a placebo meg a legsúlyosabb betegséget is
meggyógyíthatja.
A minap éppen szegény Trumpot találta el egy festéklövedék,
ami – lévén, hogy közelednek a választások – akár neki is az állásába kerülhet.
Jó, nem fog azért éhen halni, akkor sem, ha nem ő lesz az elnök, de azért elég
nagy csapás, ha le kell mondani valamiről, amibe már nagyon beleélte magát az
ember. Szerencsére az orvosa rögtön szépítette a helyzetet, tehát nem egy
nocebós típus. Minden esélye megvan hát, hogy hamarosan kijöhet a karanténból. Ettől
még nem biztos, hogy megválasztják, de legalább végigcsinálhatja a kampányt és
kemény küzdelemben kaphat ki. Sőt még az is lehet, hogy megnöveli az esélyeit
az a hősiesség, amivel a festéklövedék ütötte sebet elviselte, majd a
luxuskaranténban is talpon maradt és folytatta munkáját egész Amerika
felvirágoztatása érdekében. Ez jól jöhet le a választóknál, akik eddig is
tudták, hogy az elnökük kemény legény és ennek most ékes bizonyítását is
megkapják.
Szegény Trump a 74 évével az ún. rizikócsoporthoz tartozik,
tehát lehetne akár aggódni is érte. Nem is kívánom, hogy komolyan beteg legyen,
mint ahogy azt sem kívánom, hogy legyen újból elnök. De azért csak harcoljon
érte és aztán tapasztalja meg, hogy a kemény küzdelemben elért vereség milyen
kathartikus élmény. Nem mellesleg, ha tényleg a vírus áldozatává válna, az úgy
megkavarná a világpolitika katlanját, hogy a kicsapó gőz és lé nemcsak az
amerikaiakat égetné meg, hanem az egész világot. Téged is, engem is,
mindannyiunkat. Akkor lennének csak igazi intézkedések. Ha lenne terv,
meglehet, hogy Trump is annak a része lehetne, nem kéne mást tenni, mint kórházba
vinni és ott eltenni láb alól. Ennek az első fele már megvan, de a második
egyelőre elmarad. Mondjuk, elég nagy szégyen is lenne a Fehér Ház orvosi teamje
számára, ha hagyták volna az elnök kondícióját olyannyira leromlani, hogy
belehaljon valamibe, amit az embereknek kb. a 99,8 %-a rezzenés nélkül
átvészel. Ez utóbbiaknak messze gyengébb orvosi felügyelet jár, mint az
elnöknek.
Amiatt tehát nem aggódom, hogy Trump a vírusba belehal (vagy
rosszabb esetben nem a vírusba hal bele). Hogy miért, annak kifejtéséhez érkeztem
el most, és ez ennek az írásnak a
lényegi mondanivalója, Ami miatt fognom kell a fejem.
Pénteken, azaz október másodikán reggel átnéztem a híreket.
A Neue Zürcher Zeitung reggeli hírlevelében találtam egy utalást arra
vonatkozóan, hogy egy közeli község idősotthonában csoda történt: az öregek és
az ápolók két hullámban is megfertőződtek a koronavírussal, de ahelyett, hogy
kórházba kerültek volna, ahol illett volna szenvedniük és legalább 60 %-uknak
meghalnia, kutya bajuk sem lett – még azon súlyosbító tényezők ellenére sem,
amit a bezártság, elszigeteltség és a vészmadarak huhogása jelentett. (Nem
voltam ott, de el tudom képzelni, hogy ez utóbbi nem maradt el, hacsak meg nem
tiltották nekik a rádiózást, tévézést és újságolvasást is.) Legyünk korrektek,
azért voltak, akik kicsit köhögtek.
Nosza, rohantam újságot venni, hogy le ne maradjak a nagy
szenzációról. Négy frank kilencvenbe került, ami magyar valutában 1600 körül
van. Kidobott pénz volt, mert a cikk lelkesedésemet bosszankodássá változtatta
át.
Semmi újat nem tudtam ugyanis meg, azon kívül, hogy a világ egyik leghitelesebbnek tartott lapja is képes egy egész oldalt semmitmondó locsogással megtölteni. Ezt persze eddig is tudtam. Amit erényként meg kell említenem, hogy legalább nem hallgatták el a dolgot. Ez némi optimizmussal tölt el, annak ellenére, hogy egyes virológusok szerint ez tilos.
A tudomány emberei lázas lelkesedéssel kutatják az okokat,
hiszen egy ilyen eset reményt jelent arra vonatkozóan, hogy mit lehetne tenni
koronavírus ellen, ami nem jár együtt az egész világ fejtetőre állításával –
gondoltam én. De az újságcikk nem erről szólt.
Az újságban megszólaltatott személyiségek közül egyedül az
idősotthonban illetékes háziorvos – akit történetesen Zürchernek hívnak – mutat
némi nekihevültséget. Szorgalmazza, hogy vizsgálják ki alaposan a dolgot. „Meg
kell értenünk – mondja – hogy miért nem váltak súlyossá a megbetegedések.”
Mindjárt ad két tippet is: 1. Ez a vírus nem is az igazi volt, hanem egy olyan
törzs, amely sokkal „gyengébb” a valóságosnál. 2. A Svájc keleti felében élő
emberek talán magasabb rezisztenciával rendelkeznek, mint a többiek. Na ja,
ezen el lehetne gondolkodni, főleg annak, aki amúgy sem tud mit kezdeni az
idejével. Egyébként szimpatikus ember, mert az a véleménye, hogy akinek
nincsenek tünetei, azt nem kell sem tesztelni, sem karanténba zárni.
Megjegyzem, ez így volt eddig is, mióta világ a világ.
Egyszer, ha velem is előfordul, hogy egyáltalán nem tudok
mit kezdeni az időmmel, nekiállok az interneten 2019 előtti gyászjelentéseket
keresni, amelyekben az áll, hogy az illető a kórházban „súlyos tüdőgyulladás
szövődményeibe” halt bele. Főleg így van ez, ha magas életkort ért meg az
elhunyt. Csak akkor senki sem volt kíváncsi rá, hogy volt-e koronavírusa.
A tudomány felkent papját, egy Hugo Sax nevű infektológust,
a Zürichi Egyetemi Klinika „Korona-szakértőjét” is meginterjúvolta az újságíró.
Fénykép nincs róla az újságban, de azért látom magam előtt, hogy elréved,
kicsit untatja is a kérdés számos bokros teendője van, de azért válaszol:
„Virológiai szempontból és a közegészségügy szemszögéből is érdekes volna ezt
az esetet nagyító alá tenni, hogy TALÁN valami magyarázatot találjunk erre a
jelenségre.” A „talánt” én emeltem ki, mert azt hiszem valami olyasmit jelent,
hogy ő ugyan nem fog rástartolni az ügyre, de ha van valami csodabogár, akit ez
érdekel, hát üsse kő. Ő nem ellenzi.
Az idősotthon vezetője Maria Hofer-Fausch természetesen nagyon örül, ez kötelező, mit is mondhatna mást. Elsősorban azonban nem az érdekli, hogy mi tette lehetővé, hogy megtörténhessen a „csoda”, hanem az, hogy miként hatolhatott be a vírus az intézménybe. „Többet kell foglalkoznunk azzal, hogy miként juthatott be a vírus az otthonba és hogyan terjedhetett ott el” – mondja. Igen, a vírusok efféle fránya jószágok, mindenhova behatolnak. Legjobb volna üvegbúra alá tenni a veszélyeztetett intézményeket. Ez egyúttal egy új iparág alapjait is lefektetné, esetleg a repülőgépipar átállhatna erre, mert a repülők iránt a kereslet alaposan visszaesett. De ez csak egy ötlet a sok lehetséges közül.
A kanton főorvosa aligha maradhatna ki a nyilatkozók közül,
ő amúgy is mindennapos szereplő a különféle sajtóorgánumokban. Christiane Meier
szerint „csodával határos” ami történt, mert „jelenleg semmi sem utal arra,
hogy a vírus általában meggyengült volna.” Erre a meggyengülésre Hugo Sax is céloz,
szerinte is meglehet, hogy az Eulachtal nevű otthon egy gyenge törzset fogott
ki. Mert mázlisták. Az sem zárható ki szerinte, hogy csupán szerencsés
véletlenről van szó, bár 57 embernél ez azért kevéssé valószínű. Christiane
Meier a továbbiakban azt fejtegeti, hogy az idősek milyen fegyelmezettek,
rendesen hordják a maszkot, türelemmel viselik az összes intézkedést, amit a
hasonló intézmények vezetői meghoznak, nyilvánvalóan irtózva attól, hogy éppen
náluk történjen valami fertőzés. Az a tény, hogy a szóban forgó otthonban már
megtörtént a fertőzés, amit nyilvánvalóan nem az gyógyít meg, ha utána tripla
maszkot viselünk is, és száz méteres körön belülre nem közelítünk rá senkire, nem
zavarja a főorvos asszonyt, szépen felmondja a kötelező propaganda-szöveget,
igazolandó, hogy az intézkedések milyen fontosak és eredményesek.
Mást nem tehetek, figyelem tovább a fejleményeket, hátha mégis fény derül valamire. Abban reménykedtem, hogy az újságcikkben majd szó lesz arról, hogy miben tér el az Eulachtal otthon a többitől. Megkérdezik a bentlakókat, hogy szerintük mi az oka, hogy ilyen stramm módon vészeltek át két hullámot is. És az ápolókat is. Aztán mondjuk kiderül, hogy van itt egy ügyes és hozzáértő élelmezés-vezető, aki tudatosan nem azt a luxus-szart adja a lakóknak, ami általában Svájcban szokásos, hanem például a nagy svájci orvos, Bircher-Benner nyomdokain haladva jó élelemmel erősíti az ellenálló-képességet. Vagy mondjuk az egyik asszonyság a lakók közül ért a „boszorkánysághoz” és tudja, milyen növényekkel lehet védekezni az efféle betegségek ellen. És a lakók szorgalmasan gyógyteáznak. Netán mindenki elegendő D-vitamint szed az otthon lakói közül – noha erről a háziorvosnak bizonyára lett volna tudomása. Vagy buzgón és tiszta szívvel imádkoznak az öregek. Bizony, az imádságtól meg lehet gyógyulni. Igen, lehet, hogy ez placebo, csak a placebot nem érdemes lenézni, ha egyszer jobban működik, mint a tabletta. Szóval valami ilyesmire vártam, nem tudományos handabandázásra, hogy biztos legyengült a vírus (ha valaki tudja, mitől gyengül le a vírus, amelynek sem agya, sem izomzata nincs, sőt tudományos besorolását tekintve még csak élőlénynek sem számít, majd alkalomadtán magyarázza el. Igaz, a szódavíz sem élőlény, mégis legyengül, mert kiszáll belőle a buborék), meg a május elsejei ünnepi beszédre sem, hogy dolgozó népünk milyen fegyelmezetten hajtja végre pártunk és kormányunk minden utasítását – ami ugyebár a boldogulás alapfeltétele. Nem nagyon értem, hogy ennek az idősotthonnak az esetében miért kívül keresi a megoldást mindenki (már amennyire ezt a lagymatag hozzáállást keresésnek lehet nevezni) és miért nem belül? Kell, hogy legyen valamilyen közös tulajdonsága az otthon lakóinak, ami ellenállóvá teszi őket és cáfolja azt az állítást, hogy a magas kor automatikusan kockázati tényező – ez a véleményem, de mivel továbbra sem vagyok virológus, ez a vélemény nem sokat nyom a latban.
A középkorban a pestisjárványok idején ismeretes volt a
„Négytolvaj ecet”, amelyet a hullarablók alkalmaztak, hogy saját maguk ne
fertőződjenek meg, amikor az úton-útfélen heverő halottakat megfosztják
értéktárgyaiktól. Ez jól működött, de lelepleződés esetén nem védett meg a
kerékbe töréstől. Az ítélőszékek azonban időnként hajlandók voltak vádalkut
kötni, amennyiben a bűnösök elárulják az ecet összetételét, ami annyi
könnyitést jelentett, hogy a kivégzést nem előzte meg hosszas kínvallatás.
Fokhagyma, szurokfű, kakukkfű, angyalgyökér. Alkalmanként más, magas illóolaj
tartalmú fűszer- és gyógynövény. Ez elég egyszerű. A fokhagyma állítólag még
százezerszeres higításban is hatékony. De hová tűnt azóta ez a tudás? Kinek az
érdeke, hogy eltűntesse vagy elleplezze?
Daniel Defoe írt egy könyvet az 1664-es londoni
pestisjárványról. A címe is ez: A londoni pestis. Legalább olyan
izgalmas olvasmány, mint a szerző legismertebb regénye, a Robinson Crusoe. Ha
valaki kíváncsi rá, hogy milyen egy igazi járvány, az olvassa el, érzékletessé
válik számára a különbég a mostani és az akkori helyzet között. Jó, bele lehet
kötni abba, hogy érdemes-e vagy szabad-e egyáltalán 350 évvel ezelőtti
állapotokat egybevetni a mostaniakkal – de – tartok tőle, hogy megismétlődhet
az, ami akkor történt, csak sokkal tragikusabb formában. Nos, ebben a könyvben
emlékezik meg Defoe egy Hayward nevű hullaszállítóról, a következőképpen: „…ezt
a munkát végezte Hayward anélkül, hogy valaha is megkapta volna a pestist, sőt
a járvány után még vagy húsz esztendeig élt, és mint egyházközségi temetőőr
halt meg….Hayward sosem használt semmiféle fertőzés elleni védőszert, csak
fokhagymát meg rutát tartott a szájában, és állandóan dohányzott. Ezt ő maga
mesélte nekem. A felesége pedig védekezésképpen ecettel mosta a fejét, és
fejkendőjét is azzal locsolgatta, hogy állandóan nedves maradjon, ha pedig a
betegszoba bűze még a szokottnál is elviselhetetlenebbé vált, ecetet szívott
fel orrába, újból meglocsolta fejkendőjét, és ecetbe mártott zsebkendőt tartott
szája elé.”
Időzzünk még egy keveset a londoni pestisnél, és olvassuk
Defoe beszámolóját az egyik első intézkedésről a járvány kitörése után: „Most
rátérek arra az időre, amikor a pestis, mint említettem, már kitört, és a
hatóságok kezdtek komolyan foglalkozni a nép helyzetével. A lakosság és a
fertőzött házak tekintetében hozott rendszabályokról majd külön beszélek,
viszont az egészségügyi állapotokat illetően indokolt itt a főpolgármesternek,
egy igen józan és vallásos úrnak intézkedéseit megemlíteni. Amikor ugyanis
látta, hogy az emberek dőreségükben kuruzslókhoz és csodadoktorokhoz,
varázslókhoz meg jövendőmondókhoz futkároznak, és ez - mint említettem -
már-már az őrületbe kergeti őket, a szegények - pontosabban a megbetegedett
szegények - gondozására orvosokat és felcsereket jelölt ki, mindenekelőtt pedig
elrendelte, hogy az orvoskollégium adjon ki a szegények számára használati
utasítást a ragály valamennyi megjelenési formája esetén alkalmazható olcsó
gyógyszerekre vonatkozóan. Ennél jótékonyabb hatású és helyesebb intézkedést
abban az időben nem is hozhatott volna, mert ezzel véget vetett annak, hogy a nép
mindenféle cédulákat osztogató kuruzslók kapujában tolongjon, gyógyszer helyett
vakon és meggondolatlanul mérget szedjen, s az élet helyett a halál karjaiba
vesse magát.”
Íme egy lényeges különbség akkor és most között. Most
ugyanis nincs olyan orvoskollégium vagy bármilyen egyéb egészségügyi intézmény,
amely bárki számára tanácsokat adna, hogy milyen olcsó módszerekkel
védekezhet. (Ja, hogy el ne felejtsem, a maszkot, azt tanácsolják és az nem is
drága) Még a tavasszal egyszer elterjedt, hogy a gyömbér hatékony a vírus
ellen. Egy orvosszakértő – akinek csak azért nem állt égnek a haja, mert kopasz
volt – azonnal hevesen cáfolt: ez kuruzslás! Senki ne dőljön be! Csak a
védőoltás és semmi más, meg persze a drágán kapható gyógyszerek, azok igen!
Aztán elterjedt, hogy az Echinacea (bíbor kasvirág) tinktúrája nagyon jó szer
vírus ellen. A készleteket felvásárolták az emberek. Erről egy tudósítás volt a
svájci tv-híradóban, aminek az volt a lényege, hogy milyen könnyű megvezetni a
szegény embereket, mert csak a védőoltás! és semmi más, meg persze a drágán
előállított gyógyszerek.
Vasárnap, azaz október 4-én kezdtem el írni ezt a kis
közleményt és ma, hétfőn fejezem be. Tegnap Trump még kórházban volt. Este
beszámolt erről a tv-híradó (svájciul Tagesschau). A lehető legnagyobb elánnal
drukkoltak azért, hogy az elnök állapota minél rosszabb legyen. Az nem lehet,
hogy már hétfőn kijöjjön a kórházból, az nem lehet, hogy jól van. Ezt csak
mondják, de az igazság az (nem tudom, honnan tudják mi az igazság) hogy nagyon
„erős” gyógyszereket szed (erősnek általában azt a gyógyszert nevezik, amelynek
a mellékhatása rosszabb, mint az alapbetegség) és az orvosai nem mondanak
igazat, szépítik a valóságot. Szóval Trump csak össze van drótozva, mint
Brezsnyev annak idején a május elsejei
tribünön.
Trump ma kijött a kórházból. Bennem, aki sohasem voltam a
híve (lehet, hogy szűkebb baráti körben csúful még olyan csodalénynek is
neveztem, akinek a nyakán fej helyett egy hátsó fertály fejlődött ki) ezúttal
egy támogatójára talál, mert őszintén kívánom, hogy sikeresen folytassa a
munkáját a Fehér Házban. Valamint, hogy mielőbb gyógyuljon meg és maradjon
egészséges az emberi kor legvégső határáig. Addig a korig, amikor már „jó napot”
helyett már úgy köszönnek majd, hogy „negatív tesztet kívánok!”
Ugyanezt kívánom a világ összes öregjének és fiataljának is.
Most pedig fokhagymás pirítóst készítek és ecetes uborkát eszem hozzá.
