Tessék nyugodtan elkezdeni az
olvasást. Nem kell kirohanni a spájzba, és ott szembenézni a
Tudatos Kapitalizmussal, s kiolvasni ebből a szemből a szándékot.
A remélhetőleg jó szándékot.
Rövidesen elmondom, hogy hol van az a
közeli kamra, amelyben a Tudatos Kapitalizmus szelleme lebeg, s
amelyből ezt a szellemet bárki, könnyedén kiszabadíthatja, ha
akarja. Többen is, akár sokan is megtehetik ezt, a szellemi
javaknak ugyanis megvan az a jó tulajdonsága, hogy nem fogynak ki,
ha fogyasztjuk őket, sőt még szaporodnak és tökéletesednek is.
Mielőtt megmutatom a spájzajtót, egy
kicsit elmélkedni szeretnék arról, hogy miért kell a tudatos
kapitalizmust a nevén nevezni, és hogy mióta létezik ez a
fogalom.
Nos, a fogalom nem túl régóta
létezik, ezzel szemben az, amit illetünk vele, azt hiszem, hogy
nagyon régóta velünk van, sokan, sokszor gyakoroljuk és
alkalmazzuk. Hadd meséljek el ezzel kapcsolatban egy rövid
történetet, amelynek a főszereplője saját magam vagyok – de
honnan lehet az embernek több információja, mint a saját
életéből? E történet felidézésével azt szeretném
érzékeltetni, hogy én már talán 20 évvel ezelőtt is tudatos
kapitalista voltam, bár akkoriban nemhogy a tudatos, de a jelző
nélküli kapitalizmusról is nagyon kevés valóban értékelhető
fogalmam volt. Lévén, hogy a Kádár-korszak kezdetekor fogantam,
az én életemben a kapitalizmus új volt, mivel csak történelmi
perspektívából és elméleti szinten ismerkedhettem vele korábban,
mindenféle forrásokból, amelyek bevallottan nem voltak
pártatlanok. Nagyon is pártosak voltak.
A 90-es évek elején tehát elkezdtem
a gyakorlatban is ismerkedni a kapitalizmussal, és annak napos
oldalával, amelyet a nem pártatlan források addig takargattak. Nem
akarom ezzel azt mondani, hogy az árnyékos oldal nem is létezett,
mert bizonyára sokan voltak, akik a gyakorlatban is ezzel
találkoztak először. Nekem azonban szerencsém volt. A sors úgy
hozta, hogy játékokkal kereskedtem, és több nagyszerű partnerrel
akadtam össze, köztük egy világhírű dán gyártóval is, aki
építőjátékokat készít. Vajon nehéz kitalálni, mi a neve
ennek a cégnek? Azt hiszem nem, talán meg is érdemelné ez a cég
még mai is, hogy ingyen reklámot csináljak neki, de ezt azt
hiszem, máris megtettem, még ha a nevét nem is írtam le. Az
akkori cégfilozófia alapján mindenképpen megérdemli ez a cég a
dicséretet, hogy azóta milyen irányban változott, ha változott,
azt nem firtatom és témánk szempontjából nem is fontos.
Akkoriban azonban kellemes meglepetésként ért, hogy nemes
eszmények, családiasság, barátságosság jellemzi a cég minden
megnyilvánulását, mind házon belül, mind pedig kifelé, legyen
szó bármilyen partnerről. Ha akkoriban kicsit ügyesebb vagyok, az
itt szerzett tapasztalataim összegzése révén máris
megalkothattam volna a tudatos kapitalizmus fogalmát, de teljesen
mással voltam elfoglalva.
Az építőjáték gyártóján kívül
egy szintén világhírű társasjáték-gyártóval is összehozott
a jó sors, és vele hasonlóan napfényes élményekben
részesedhettem. Léteztek már komoly számítógépek (mint a
Commodore 64, ezt nevén nevezhetem, mert már történelem) meg
tévére köthető elektronikus játékok, s már akkoriban is
aggódva néztük, hogy eltűnőben van a családokban a közösség,
mert mindenki másfelé, valami individuális ketyere felé néz.
Fontosnak gondoltuk, hogy a társas játékok ne vesszenek ki. Azóta
a ketyerék száma és fejlettsége multiplikálódott, és hiába
aggódtunk már akkor is, a világ még nem omlott össze. De sajnos
az aggodalom sem veszett ki belőle, és ma is aggódunk, okkal, vagy
ok nélkül – ki tudja. A gyerekek ma is szeretnek társasjátékkal
játszani, a szülők meg egészen mást szeretnek játszani.
Történt egyszer, hogy egy jámbor
civil társaság, amely a játék fogalma köré szerveződött,
konferenciát tartott. Erre két játékkereskedőt is meghívtak
előadónak. Az egyik egy nagy amerikai forgalmazó volt, a másik
jómagam. A nagy amerikai hatalmas marketing-büdzsével piacvezető
volt Magyarországon, és kínálatában számos nagyon jól ismert
márkanév szerepelt, amelyeket itt szintén nem nevezek meg, de
kénytelen vagyok körbeírni őket. Jellemzően ezek harciasságot,
agresszivitást kiváltó játékszerek voltak, szellemiségükben
pedig nem azt hirdették, hogy a játék maga az élvezet, hanem azt,
hogy győzni élvezet. Pontosabban nem is győzni, hanem legyőzni.
Ettől függetlenül ezzel a
forgalmazóval jó barátságban voltunk, sőt partnerek is, hiszen
annak a cégnek, amelynek én dolgoztam, egyáltalán nem volt célja,
hogy a nem létező tudatos kapitalizmus kedves eszményeinek oltárán
feláldozza az életét, nem, profitot akart termelni, ehhez pedig a
nagy reklámmal támogatott amerikai termékek nagyon jól jöttek.
Ezekre volt akkora kereslet, hogy eléggé csábítóak legyenek, így
tehát az erkölcsi megfontolások kizárólagossá tétele szóba
sem jöhetett.
Mindketten előadtunk tehát. Barátom
egyszerűen beszámolt a cége helyzetéről, fejlődéséről,
felvillantott néhány célt, amely felé a jövőben szeretnének
menni. Teljesen professzionális és kerek volt az egész.
Ezzel szemben én sokkal filozofikusabb
igyekeztem lenni, és inkább amellett időztem el nagyon hosszan,
hogy mennyire fontos a játék a gyermekek, családok tanulása,
fejlődése érdekében, és mekkora felelősség ebből a
szempontból, hogy mi az, ami forgalomba kerül. Akkor sem gondoltam
és most sem hiszem azt, hogy ennek érdekében erkölcsrendészeti
játékbizottságokat, vagy bármilyen egyéb, a szabadságot
korlátozó cenzúra jellegű intézményt kellene felállítani.
Csak arra mutattam rá, hogy a termékkör összeállításában
számunkra fontos szempont az is, amit a játékok által közvetített
nevelő üzenetekről tudunk, vagy tudni vélünk – és ebben a
tekintetben nagy öröm a számunkra, hogy ez a civil társaság
meghívott, hiszen ezáltal sokkal többet érthetünk meg a
társadalom tényleges elvárásaiból. Azt is elmondtam, hogy lám,
a dán építőjátékok gyártója ezen az alapon fergetegesen
sikeres, a szó kemény, kapitalista, profitra kiélezett értelmében
is. És még csak nagy reklámra sincs szüksége. Miért ne lehetne
ez tehát egy jó út, amely a sikerhez vezet?
A két előadást követő rövid
vitában előadó-társam kifejtette, hogy egy cél van: a profit. Az
erkölcsi és egyéb megfontolások nem tartoznak a kapitalizmus
szellemében cselekvők eszköztárába, azokkal foglalkozzon az,
akinek az a dolga és van rá ideje. Majd ha lesz rá törvény, hogy
nem szabad fegyvereket (vagyis játékfegyvereket) forgalmazni, majd
akkor nem fogunk. Kitalálunk helyette mást.
Az én előadásom legfontosabb hatása
az volt, hogy a másik előadó többet nem állt velem szóba. Ma
sem tudom, hogy él-e, vagy hal. Sikeresnek gondolhatom tehát akkori
önmagamat, mert heves érzelmeket váltottam ki, még ha ezek az
érzelmek nem is voltak éppen barátságosak.
Szóval, amint felidéződött bennem
ez a régi történet, azt kezdtem el sejteni magamról, hogy talán
már akkor is tudatos kapitalista voltam, anélkül, hogy tudtam
volna. Ez persze vicces, fából vaskarika, hiszen hogy lehet tudatos
az, amiről nem tudunk? És nem is fontos, hogy hőstettnek élhetem-e
meg a mai eszemmel az akkori cselekedetemet. Amiért beszámoltam az
egészről, az csupán annyi, hogy ez az eset remekül érzékelteti,
hogy miben különbözik a tudatos kapitalista gondolkodása a
tudatlan (bocsánat, nem tudatos) kapitalistáétól.
Szögezzük le, hogy a profit nem
elvetendő, nem szégyellnivaló, és nem feltétlenül
kizsákmányolás révén keletkezik, mint azt a valamikori nem
pártatlan források tanították. A profit nélkül a világ nem
lenne szép és működőképes.
A nem tudatos kapitalistát a tudatos
kapitalista sohasem fogja erkölcsi prédikációkkal „megtéríteni”.
Isten őrizz, hogy megpróbálja, és Isten óvjon a profitorientált
megtérésektől. Attól senkinek a gondolkodása nem változik meg,
hogy azt mondják neki: itt áss, ha aranyat akarsz találni, mert
itt kevésbé mélyen vannak az aranyrögök. Aki az ásóval
dolgozik, ettől még ugyanaz marad, és a motivációi egy
szikrányit sem változnak meg. És csalódni fog az egészben, mert
nem fog aranyat találni, ha csak vaktában ás, hiába van az arany
csupán 3 méternyire 5 helyett. Igazán sikeres akkor lesz, ha
megtanul látni, vagy más módon érzékelni, és ekkor tudja, hogy
hol kell lebökni az ásót. Vagy talán később már mindegy is,
hogy mit érzékel, mert az igazán tudatos kapitalista már nem
kell, hogy ott ásson, ahol az arany van, mert az arany ott lesz,
ahol ás.
Ma határozottan úgy tűnik, hogy a
tudatos kapitalisták bizonyítékokkal tudnak szolgálni arra
vonatkozóan, hogy a dolog működik. Látás és belátás
nélkül azonban nagyon kevés az esély, hogy az utánzók
ugyanabban a sikerben részesülnek. Nem utánozni kell, hanem
megélni, átélni.
Most már nagyon közel van az a
bizonyos spájzajtó. Mielőtt azonban bekopogtatunk rajta,
elmélkedjünk még egyet, mégpedig arról, hogy milyen fontos a
dolgok neve. Ha valaminek neve van, akkor az felvételt nyert
a létezők rendezett, rendszerezett körébe, név nélkül pedig
kóvályog valahol az őskáoszban. Egy orvos a betegséget akkor
tudja gyógyítani, ha felismerte és a nevén nevezte. Ebben a
pillanatban máris kész a fejében a terv, amivel a beteg életét
megmentheti. Egy emberre akkor emlékezhetünk, ha a nevével
azonosítottuk – kivéve az Ismeretlen Katonát. A névtelen
Anonymusról is azért tudjuk, hogy kicsoda, mert nevet adtunk neki.
Így aztán beszélhetünk róla, mindannyian tudjuk, kiről van szó.
A titkos hadműveleteknek is mindenek előtt nevet ad a vezérkar,
mert attól kezdve minden érintett tudja, hogy miről beszél.
Nevezzük tehát a nevén a Tudatos
Kapitalizmust, emlegessük ezen a néven, különben soha nem lesz
ismert, és soha nem fogjuk a jótéteményeit élvezni. Ilyen
jótétemények pedig jócskán és bőségesen vannak. Sőt: mostani
ismereteim és felismeréseim alapján azt gondolom, hogy az
úgynevezett „válságból” - amiben jelenleg élünk, egyetlen
kivezető út van, mégpedig a Tudatos Kapitalizmus elterjedése. Az
elterjedést pedig mi sem gyorsítja jobban, mint az elterjesztés.
És persze azt ne higgyük, hogy a név használata azt jelenti, hogy
amiről szó van, az változatlan és változtathatatlan. Nem, ahogy
az emberek is változnak az életük során, (néha a nevük is, és
érdekes módon a név megváltozása nem marad hatástalan a
személyiségre sem) ugyanígy változik a mi Tudatos Kapitalizmusunk
is. Úgy, ahogy mi akarjuk, és a mi alatt egy nagyon nagy
közösséget értek. Isten óvjon attól, hogy egy szűk kör már
megint előírja, hogy mit kell értenünk a fogalmakon. Előírták
ezt már, ahogy említettem, a kapitalizmusra, azzal együtt a
szocializmusra, a kommunizmusra, és még sok mindenre, de ezek a
fogalmak nem lettek a mieink, ezek az övéik voltak.
Mi meg élvezhettük a kegyet, hogy beengedtek a fogalom nagy sátra
alá – a vezéri sátorba. Tehát legyen név, hogy mindenki
megérthesse és megtanulhassa, amit mások gondolnak erről, és
hozzátehesse a saját gondolatait.
Íme, ez az a bizonyos spájzajtó. Aki
ebben a Tudatos Kapitalizmus szellemét tárolja, az megérdemli,
hogy a nevén nevezzük. És ez nem reklám, hiszen senki sem fizet
érte, és nincs is rá szükség.
Ha a Tudatos Kapitalizmus a kivezető
út, akkor a legjobb (ki)vezető az, aki ismeri ezt az utat. A FORLONG
Bt-nél pedig ismerik.
Nagy tisztelettel nézek és gondolok
Héder Sándorra, akivel csupán néhány hete ismerkedtünk meg, és
kiderült, hogy ugyanolyan lelkes híve a Tudatos Kapitalizmusnak,
mint jómagam. A különbség köztünk az, hogy ő viszont nemcsak
hisz benne, hanem sokat tud is róla, ami viszont szükséges
előfeltétele annak, hogy tanítani és képes legyen.
Tényleg nem szeretném, ha ez a
kamraajtó valamilyen fizetett reklámnak tűnne. Tényleg nincs
erről szó, Sándor is innen, erről a blogról fogja megtudni,
hogy írtam róla – ha elolvassa. Számomra óriási öröm, hogy
ilyen közel hozzám ráakadhattam a Tudatos Kapitalizmus egyik
„professzorára” és jó szívvel, nyugodt lelkiismerettel
állítom, hogy ma biztosan nem létezik jobb és hasznosabb tréning,
mint ami a Tudatos Kapitalizmus elveire épül, és nem létezik jobb
befektetés egy vállalkozás számára, mint ezt a tréninget
igénybe venni. A spájzajtó pedig nagyon közel van, tessék
benyitni.
