2016. október 23., vasárnap

"TÖBB TISZTELETET A MAGYAROKNAK!"

A címet idézőjelbe tettem. Nem, mintha nem értenék vele egyet, de semmiképpen sem szeretném, ha csorbulna a szerzőséghez való jog, hiszen a mondást egy nálam sokkalta bölcsebb és hősiesebb hazafi vitte be a köztudatba, s buzgón hangoztatja mindig, amikor csak lehet.

Tisztában lévén gyarló voltommal s annak tudatában, hogy a fent említett Bölcsnek semmiképpen sem érhetek a nyomába, félve és halkan mégiscsak megjegyzem, hogy a tisztelet megjár a többi embernek is, aki valami szerencsétlen véletlen folytán nem magyarnak, még csak nem is Magyarországra született. Nem látok okot arra, hogy erről megfeledkezzünk, és túlhangsúlyozzuk tisztelet iránti igényünket, miközben burkoltan vagy nyíltan tiszteletlenül beszélünk másokról. (már akinek inge)

Néhány napja egy WhatsApp üzenetet kaptam egy nagyon kedves barátomtól, aki történetesen egy arab országban él és muszlim vallású. Ezt az üzenetet most szeretném megosztani a tiszteletet érdemlő magyarokkal. Nem a barátom írta, szerzője ismeretlen, és arról számol be, hogy a muszlimok milyen érzésekkel fogadják a velük szemben táplált ellenérzéseket. Eléggé sokkoló, de egyáltalán nem túlzó, sőt inkább jámbor hangvételű a szöveg - nem támadó, hanem védekező hangütésű. Ha nem ilyen lenne, egészen biztosan rögtön bosszúsan töröltem volna.

Barátom, az üzenet küldője Magyarországon végezte az egyetemet, évekig élt itt és nem vádolható azzal, hogy nem ismeri az európai és a magyar körülményeket. Nyelvünket is jól bírja, hiszen gyakran kellett használnia, amikor kemény vizsgákon számot kellett adnia tudásáról.

A világ nagy kultúrái sokban különböznek egymástól, és a világ országai is változatos karakterűek. Számos azonosság is felfedezhető azonban: az egyik az, hogy minden országban a lakosság elsöprően nagy többsége becsületes és tiszta lelkű, a másik része pedig vagy máris bekerült a börtönbe, vagy megérdemelné (de talán sohasem jut be). Így van ez a muszlim országokban is, és a mi hazánkban is, sőt idehaza nálunk púposra dudorodnak a börtönök falai. Mégis eléggé tiszteletlennek tartanánk, ha külföldön folyton csak ezt hangoztatnák a mi hazánkról, miközben tudjuk, hogy a magyarok többsége ártatlan, mint a ma született bárány. Nos, másoknak sem esik jól, ha egy kalap alá veszik őket a velük egy nemzetiségű, egy vallású, de cseppet sem ártatlan társaikkal, akik nem riadnak vissza gonosz tettektől sem. Erről szól a szóban forgó írás, akár az is lehetne a címe, hogy "TÖBB TISZTELETET A MUSZLIMOKNAK!"

Az írásban közölt számadatok helyességét nem ellenőriztem, de nagyságrendi eltérés valószínűleg nincs az európai történészek és az írás ismeretlen szerzőjének véleménye között. A dőlt betűs magyar szöveget én szúrtam be, hiszen eredetileg angolul kaptam a fogalmazványt.

Kívánom, hogy az olvasás senkinek sem szerezzen kellemes perceket, vagy azért, mert egyetért a leírtakkal, vagy azért, mert nem.

2016. 10. 21. 22:13:36: 
In the HISTORY of the world, who has KILLED maximum INNOCENT human beings?
A világ története során ki ölte meg a legtöbb ÁRTATLAN emberi lényt?
1) "Hitler"
Do you know who he was? He was a Christian, but media will never call Christians terrorists.
Tudod, hogy ki volt ő? Keresztény volt, de a média sohasem említ keresztény terroristákat.
2) "Joseph Stalin called as Uncle Joe".
Sztálin, akit „Joe bácsinak” neveztek,
He has killed 20 million human beings including 14.5 million were starved to death.
20 millió emberi lényt ölt meg, közülük 14,5 millió éhenhalt.
Was he a Muslim?
Muszlim volt?
3) "Mao Tse Tsung (China)"
Mao Ce Tung (Kína)
He has killed 14 to 20 million human beings.
14 – 20 millió embert ölt meg.
Was he a Muslim?
Muszlim volt?
4) "Benito Mussolini (Italy)"
He has killed 400 thousand human beings.
400 000 embert ölt meg.
Was he a Muslim?
Muszlim volt?
5) "Ashoka" In Kalinga Battle
Ashoka a kalingai csatában
He has killed 100 thousand human beings.
100 000 embert ölt meg. (A fordító megjegyzése: róla legalább tudjuk, hogy nagyon megbánta.)
Was he a Muslim?
Muszlim volt?
6) Embargo put by George Bush in Iraq,
Az embargó, amelyet George Bush foganatosított Irak ellen,
1/2 million children has been killed in Iraq alone!!! Imagine these people are never called terrorists by the media.
Csak Irakban félmillió gyermek halt meg miatta. És képzeld, a média sohasem nevezte terroristának ezeket az embereket.
Was he a Muslim?
Muszlim volt?
Today the majority of the non-muslims are afraid by hearing the words "JIHAD".
Manapság a nem muszlimok többsége félni kezd, ha meghallja a „dzsihad” szót.
Jihad is an Arabic word which comes from root Arabic word "JAHADA" which means "TO STRIVE" or "TO STRUGGLE" against evil and for justice. It does not mean killing innocents.
A dzsihad arab szó, amely a „JAHADA” kifejezésből gyökerezik. Ez utóbbi azt jelenti, hogy „kűzdeni, harcolni” a gonoszság ellen, az igazság érdekében. Az ártatlanok megölését nem jelenti.
The difference is we stand against evil, not with evil".
A különbség az, hogy mi a gonoszság ellen vagyunk, nem mellette.
Is ISLAM really the problem?
Valóban az ISZLÁM lenne a probléma?
1. The First World War, 17 million dead (caused by non-Muslim).
Az Első Világháborúban 17 millió halott (nem muszlimok okozták)
2. The Second World War, 50-55 million dead (caused by non-Muslim).
A Második Világháborúban 50 – 55 millió halott (nem muszlimok okozták)
3. Nagasaki atomic bombs 200000 dead (caused by non-Muslim).
A Nagasakira ledobott atombomba után 200 000 halott (nem a muszlimok miatt)
4. The War in Vietnam, over 5 million dead (caused by non-Muslim).
A Vietnami Háborúban több, mint 5 millió halott (nem muszlimok miatt)
5. The War in Bosnia/Kosovo, over 5,00,000 dead (caused by non-Muslim).
A Boszniai/Koszovói háborúban 500 000 halott (nem muszlimok okozták)
6. The War in Iraq (so far) 12,000,000 deaths (caused by non-Muslim).
Az Irakban folyó háborúban (eddig) 12 000 000 halott (nem muszlimok okozták)
7. Afghanistan, Iraq, Palestine, Burma (monks!) etc ongoing..(caused by non-Muslim).
Afganisztán, Irak, Palesztina, Burma (szerzetesek!) stb. folyamatban (nem muszlimok okozták)
8. In Cambodia 1975-1979, almost 3 million deaths (caused by non-Muslim).
Kambodzsában 1975-79 között csaknem 3 millió halott (nem muszlimok okozták)
"MUSLIMS ARE NOT TERRORISTS
AND
TERRORISTS ARE NOT MUSLIMS."
A MUSZLIMOK NEM TERRORISTÁK
ÉS
A TERRORISTÁK NEM MUSZLIMOK.
AND ABOVE ALL NEITHER OF THE WEAPONS OF MASS DESTRUCTION AS WELL AS ANY ASSAULT WEAPONS ARE INVENTED BY MUSLIMS.
ÉS MINDENEK FELETT A TÖMEGPUSZTÍTÓ ÉS TÁMADÓ FEGYVEREK EGYIKÉT SEM A MUSZLIMOK TALÁLTÁK KI.
AND ABOVE ALL EVEN THE ARMS GIVEN AND SUPPLIED TO THE SO CALLED MUSLIM TERRORIST ARE NOT BY ANY ISLAMIC INSTITUTE.
AZ ÚGYNEVEZETT MUSZLIM TERRORISTÁK KEZÉRE JUTTATOTT FEGYVEREKHEZ SEMMILYEN ISZLÁM SZERVEZETNEK NINCS KÖZE.
TALIBAN AS WELL AS ISIS IS ALL CREATION OF WEST.
A TÁLIBOK CSAKÚGY, MINT AZ ISZLÁM ÁLLAM A NYUGAT KREÁCIÓI.
These double standards must be broadcast.
Erre a kettős mércére fel kell hívni a figyelmet.
PLS FORWARD AS MUCH AS U CAN TO ALL YR CONTACTS. MEdia is in their hands. So they gv wrong info. Smartphones n I phones r in our hands so we shud gv right info... ```
KÉREM TOVÁBBÍTSÁTOK, AKINEK CSAK TUDJÁTOK. A média az ő kezükben van, így hamis információkat adnak. Az okostelefon a mi kezünkben van, ennek segítségével helyes információt adhatunk.