NEM A NEMRE avagy: nemtelen hazaáruló lennék?

Előrebocsájtom, hogy jó magyar állampolgárnak tartom magam, jó hazafinak, ha úgy tetszik. Szeretem Magyarországot, és soha eszem ágába se jutott, hogy bármit tegyek, ami ennek az országnak, jelenlegi hazámnak árthat. A „jelenlegi” szót nem azért szúrtam be, mintha szándékomban állna változtatni a helyzeten, csupán azt szeretném vele hangsúlyozni, hogy lehetne ez másképp is. Ez a haza is sok embert kivetett már magából, aki inkább hálát érdemelt volna tőle, nem büntetést.

Nagyon könnyen lehet, hogy mások mást gondolnak arról, hogy mit jelent a hazafiság, és különböző emberek különböző dolgokat vélnek az ország számára hasznosnak. Az sem baj, ha a különböző nézeteket valló emberek különböző csoportokba, pártokba, egyesületekbe tömörülnek, és hangoztatják a közös véleményüket. Ez nemhogy nem baj, hanem kifejezetten üdvös, mert jó dolog más emberektől tanulni. Ha azonban valamely csoport azt állítja, hogy mindenki más, aki az övétől eltérő nézeteket vall, rögtön hazaáruló, ráadásul nem is érthető, hogy mik is ennek a csoportnak a nézetei, és még a tetejébe ez a csoport egy egész ország kormányzásáért felel – tőlem, vagy bárki mástól pedig azt várja, hogy feltétel nélkül értsek vele egyet – hát ezzel képtelen vagyok azonosulni, és kénytelen vagyok alaposabb megfontolás tárgyává tenni a kérdést.

Ostoba helyzet van a világban. Mindig is az szokott lenni, csak most jobban észrevesszük, mert mocskos hullámai Európa partjait nyaldossák, sőt át is csapnak rajtuk. Megoldás nélkül a veszély állandósul és előbb-utóbb háborús veszéllyé válik.

A népszavazási kampány azonban nem erről a veszélyről szól, és nem is arra fókuszál, hogy miként lehetne a világ ostoba helyzetének megoldásához hozzájárulni. Ehelyett dühöt és gyűlöletet zúdít azokra az emberekre, akik áldozatai az ostoba helyzetnek, és éppen belőle szeretnének kikeveredni. Az ő fejük felett már átcsaptak a hullámok. Ők ugyan élve megúszták, de gyakran hozzátartózóik, barátaik ismert vagy ismeretlen sírját hagyták a szülőföldjükön. Őket gyűlölni égbekiáltó igazságtalanság és ellenük gyűlöletet szítani történelmi felelőtlenség.

Beszivárognak velük együtt bűnözők is? Ez egészen biztos. Ki kell ezeket szűrni? Ez is biztos. De szitokszót kreálni a „menekült” vagy „migráns” megnevezésből, és azt sugallni, hogy bárki, aki arra vetemedik, hogy a jobb, békés élet reményében Európa felé közelít, már ezzel a cselekedetével bűnbe esik – hát ez előtt értetlenül állok, és megrökönyödve keresem a megoldást arra, hogy ez kinek jó. És hogy hogyan lehet ezt honfitársaimnak bemesélni.

Eszerint a logika szerint be kellene tiltani az autóvezetést, mert vannak, akik részegen, narkotikumtól felajzva, szerelmi csalódástól, vagy tudj' Isten mitől dühöngve autóba ülnek, és mások halálát okozzák. Nap mint nap. Be kellene tiltani a repülést, mert nemrég egy depresszióba süppedt pilóta hegyoldalnak vezette a repülőt, és vagy 150 ártatlan embert pusztított el, köztük több tucat iskolás gyereket. Be kellene tiltani, hogy a magyarok külföldre utazzanak, mert volt olyan, hogy bizonyos magyar emberek miatt külföldi országokban a boltokban ki kellett írni, hogy „magyar, ne lopj!”. Régebbi magyarok hajdan a Kárpát-medencébe emigráltak – előttük itt mások voltak – aztán hősiesen felgyújtották Bázelt és kifosztották Sankt Gallent – egyebek között. (A kerítésgyártás technológiája akkor még nem állt olyan szinten, hogy ezt meg lehetett volna akadályozni.) Ki kellene irtani az összes zsidót, mert vannak köztük bűnösök is. („Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép” - írta Radnóti, nem sokkal később őt is kiirtották, pedig személy szerint nem sok kifogásolni-valót lehetett a viselkedésében találni) Ja, hogy ezt már megpróbálták? Azt hiszem igen, és sokan ma is fájdalommal révedeznek azon, hogy nem sikerült. Nem tudom, (és ezt minden rosszmájúság nélkül állítom, tényleg nem tudom), de talán vannak emberek, akiknek a gyűlölködés örömet okoz, és ők most talán kifejezetten hálásak azért, hogy a mára már kevéssé elegáns zsidózás helyett megkaphatták a migránsozást?

Magyarország saját akaratából az Európai Unió tagja. Mint jó hazafi, őszintén remélem, hogy még nagyon sokáig az is marad, és élvezi ennek minden előnyét, többek között a szabadságot, és a felzárkóztatásra kapott (és csak részben elsikkasztott) pénzeket. Ez az Unió most azt akarja, hogy a létező ostoba helyzet megoldásának elősegítésében valamennyi tagállam vegyen részt. Magyarországnak, az én hazámnak a még egyelőre nem is végleges elképzelés szerint mintegy 1500 vagy talán 2000 nehéz helyzetbe került emberen (EMBEREN) kellene segítenie. Teher ez? Igen, az. Körülbelül akkora, mint amikor a fatörzseket húzó munkaelefánt hátára még egy egeret is felültetnek. Lehet, hogy ez az elefánt egyszer össze fog rogyni a megterheléstől, de azt bebizonyítani, hogy ennek az egér volt az oka, nem lesz könnyű.

A népszavazás kampánya azonban nem erről beszél. Ehelyett egészen elképesztő víziók villannak fel, amelyek akkorára nagyítják a veszélyt, mintha a törökök és a tatárok egyszerre sorakoznának fel, szövetségesül megnyerve maguknak a marslakókat is, hogy szeretett hazánkra, valamint egész Európára és keresztény értékeinkre megsemmisítő csapást mérjenek. A keresztény értékekről semmiféle közelebbit nem tudunk meg, csak annyit, hogy kizárólag mi, magyarok tudjuk, hogy azok micsodák. Rajtunk kívül senki, még a pápa sem. Meg vagyok ijedve: talán még maga Jézus sem?

Ezzel párhuzamosan folyton arról hallunk, hogy az ország gazdasága erősödik, és a nagy hitelminősítők egyre jobb besorolást adnak neki. Hát akkor az elefánt talán nem is olyan rozoga. Szívből remélem, hogy még tovább erősödik.

Azt is megtudhatjuk, hogy gyilkosokból és terroristákból álló hordák áramlanak keletről és délről nyugat felé. Ezek muszlimok, és muszlimnak lenni rossz, mert a muszlimok dzsihadisták, akiknek célja, hogy mindenkit eltöröljenek a föld színéről, aki ellenkezik velük. Ez nagyjából egyenértékű azzal az állítással, hogy minden magyar tatárszentgyörgyi gyilkos, aki nyitott ablakokon belövöldözve családokat irt ki, vagy hogy az Egyesült Államok és a Ku-Klux-Klan közé egyenlőségjelet lehet tenni. A muszlimok elsöprő többsége erkölcsös és tisztességes ember, aminthogy a magyarok elsöprő többsége is az, és nem tagja a Magyar Gárdának, nem jár éjszakánként emberekre vadászni, sőt megveti még az amerikai fajgyűlölőket is. A magyarok tisztességes többsége nem szeretne újabb Holokausztot sem. A kereszténység gyökerei a zsidó vallásba nyúlnak (Jézus zsidó volt, ha valaki elfelejtette volna), az iszlám gyökerei pedig a zsidó és a keresztény vallásból sarjadnak ki. A muszlimok elsöprő mértékű tisztességes többsége megveti a szélsőségeseket, és prófétaként tiszteli Jézust. Ennek ismeretében azokat a bűnöket a menekülőkre terhelni, amelyek elől azok éppen szeretnének elmenekülni, nem túl tisztességes és nem keresztény emberhez méltó dolog. Kovács került valamikor ilyen kellemetlen helyzetbe, akiről elterjedt, hogy kabátlopási ügybe keveredett, pedig éppen az ő kabátját lopták el.

Persze joggal ítéljük el és vetjük meg azokat, akik „gazdasági menekültek”, mert ők többnyire csak az éhhaláltól szeretnének megmenekülni, és azért jönnek Európába, hogy elvegyék a lehetőséget azoktól a magyaroktól, akik a már most külföldön dolgozó több százezer magyar után szeretnének menni.

A fenti fejtegetésekből nem következik az, hogy szeretném, ha menekültek százezrei lepnék el Magyarországot. Ezt sietve kijelentem, mielőtt bárki is a felületesség és rosszindulat talajára keveredve ezt olvasná ki belőlük. Nem vitatom, hogy a védekezés szükséges, mert a tömegesen érkező menekülők mozgását ellenőrzés alatt kell tartani. Még azt is elfogadom, védekezés segédeszköze a kerítés is lehet – bár ha erről is lett volna népszavazás, nem biztos, hogy igent mondtam volna rá. Egyetértek azzal, hogy a probléma kezelésére és megoldására egész Európa összefogására van szükség – de azt már nem értem, hogy miért az az ország hányja Európa szemére az impotenciát, amelyik éppen arról tart népszavazást, hogy hogyan nem szeretne együttműködni. Végül azt is hangsúlyozom, hogy egyáltalán nem szeretném, ha bármely honfitársamnak akár a haja szála is meggörbülne a menekülők miatt, és azt szeretném, hogy senkinek sem kelljen a méltányosnál nagyobb terhet magára vállalnia. Azt azonban nem értem, hogy miért kell azokról az önkéntesekről megvetéssel beszélni és munkájukat akadályozni, akik valamilyen belső indíttatásból fakadóan irgalmasságot szeretnének gyakorolni, saját idejük és erejük feláldozásával.

Amit képtelen vagyok elfogadni, az az, hogy miért kell a veszélyek sokszorosára nagyításával, hazug állításokkal, csúsztatásokkal félelmet kelteni. Miért kell menekülőkről úgy beszélni, mint egy ellenséges haderőről, amely támadó szándékkal érkezik? Miért kell azt érzékeltetni, hogy alacsonyabb rendű és kulturálatlan emberekről van szó, holott csak mások, akik bizonyára képtelenek segítség nélkül úgy viselkedni, hogy az nekünk tetsszen?

Ha létezik igazán fontos keresztény érték, amelyet védelmezni kell, az a humanizmus. Az vesse rám az első követ, aki ezt vitatja. Más emberek ellen uszítani (legyenek ezek akár a menekülők, vagy akár az Unió felelős vezetői) nem tartozhat a humanizmus fogalomkörébe. Azok az emberek, akik hazafiságukkal kérkednek, de humanizmusra képtelenek, csak szájhősök, de nem valódi hazafiak. Aljas indulatok szítása nem válhat a haza javára, éppen ellenkezőleg, a legnagyobb veszélyt jelenti rá nézve.

Semmi olyant nem szeretnék tenni, ami a hazámat és a lelkiismeretemet megterheli, ezért az október 2-i népszavazáson nem fogok részt venni. Ez azonban nem propaganda-irat, senkit sem akarok arra bíztatni, hogy a példámat kövesse. Hallgasson mindenki a lelkiismeretére.

Végezetül hadd idézzek néhány mondatot Szent Istvánnak Imre herceghez írott intelmeiből:

„Ezért hát, édes fiam, szívem gyönyörűsége, jövő sarjadék reménye, kérlek, parancsolom,

hogy mindenkor és mindenben kegyességgel eltelve, ne csak szüleid és rokonaid, vagy

fejedelmek, vezérek, gazdagok, szomszédok és honfiak iránt légy jóindulatú, hanem idegenek

és mindenki más iránt is, aki hozzád fordul. Mert a kegyesség alkotásai vezérelnek téged a

legfőbb boldogságra.

Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, mindig szívedben hordozva az Úr ez

intését : Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.

Türelmes légy mindenkihez; ne csak a hatalmasokhoz, hanem a hatalomnélküliekhez is.”