LÖKJ MEG!

Ez a cikk az alatta lévő íráshoz, vagyis a 2017-es közgazdaságtudományi Nobel-díjhoz nagyon szorosan kapcsolódik, tovább segítve annak megértését, hogy miről is van ott valójában szó. Kissé humoros és gunyoros is itt-ott, vagyis meglehetősen hű képet fest a világról, amelyben élünk, vagy talán csak szeretnénk élni. Ez már csak így van, az ami egyeseknek elérhetetlen, másoknak nem is elég jó. Megjelent a Neue Zürcher Zeitung 2017.október 19-i számának 12. oldalán.

Kezdetben vala a tízparancsolat, aztán jöttek a törvények, majd a Nudging. A svájci állam is szívesen mutatja polgárainak szelíd nyomással a helyes irányt. Végülis az állam jobban tudja, mi a jó nekünk. Miért törődünk ebbe bele?

Írta: Christina Neuhaus

A polgár lusta lény. Túl kevés zöldséget eszik, túl sokat iszik, túl keveset sportol, és nem olvassa el elég figyelmesen a neki küldött dokumentumokat. Sajnos ezen túlmenően is tökéletlen jellem. Túl gyorsan hajt, a gyerekeit nagyon lagymatagon neveli, nem jól ápolja a beteg szüleit, és túl sok gyomirtót használ a kiskertjében. Mivel ennyi hiányossága van, nem elég csak felvilágosítani, rá kell bírni, hogy változtasson a magatartásán.

Az ember lusta

Három-négyezer évvel ezelőtt, amikor a polgár még leginkább a törzs tagja volt, egyszerű volt a népnevelés. Elég volt tíz parancsolat, és hozzá drákói büntetések. Ha egyszer megkívántad felebarátod feleségét, szolgáját, szolgálóját, vagy jószágát – nyekk, és máris vége volt a megkívánásnak. A letelepedés előrehaladtával megváltozott a szabályozás iránti igény. A városok és más települések kialakulása törvényeket kívánt. A tízparancsolathoz az évezredek során előírások tömkelege csatlakozott. Hamurabbi kódexe, a Krisztus előtti 18. századból származó babiloni törvénygyüjtemény közel 300 paragrafust tartalmazott.

Azóta cikkelyek milliói csatlakoztak hozzá. Sok közülük jó okkal irányítja a helyes pályára az együttélést. Ugyanakkor az országok törvénykönyveiben garmadával találunk túlszabályozást is. Így kellett például Mecklenburg-Vorpommern német szövetségi államnak 2004-ben egy Európai uniós irányelvet a hegyi kötélpályákkal kapcsolatban törvénybe iktatnia. A bökkenő csak az, hogy az egész tartományban nem működik egyetlen ilyen szerkezet sem. De Svájc sem szegényes a regulációban.

Az autóvezetőknek például 2016 januárja óta meg van tiltva, hogy hosszabb távolságot hátramenetben tegyenek meg. Rükvercbe kapcsolni már csak akkor megengedett, ha sem megfordulni, sem előrefelé haladni nem lehet. Nyilvánvalóan 2015 végéig notórius rükvercben haladók tömegei fosztották meg biztonságosságuktól a svájci utakat.

Az ember azonban nemcsak lusta, hanem dacos is, emiatt hajlamos az ellenszegülésre. Tilos a hátramenet? Hát akkor csak azért is megyek egy pár méterrel többet. A bérelt lakásomban nem viselhetek 22 óra után tűsarkú cipőt? Hát akkor facipőt veszek fel. Az ilyen önfejűség ellen törvények áradata sem volna hatásos. Emiatt a világ kormányainak egyesült népnevelői valami mást ötlöttek ki, hogy az embereket rávezessék a helyes viselkedés útjára. „Nudging” (azaz szelíd meglökés) a módszer neve. A modell, amelynek kigondolásáért az amerikai viselkedési közgazdász, Richard Thaler nemrég megkapta a közgazdaság-tudományi Nobel-díjat, tudatosan bekalkulálja lomhaságunkat és makacsságunkat. Nem büntetésekre épít, hanem enyhe nyomással akar rávenni arra, hogy a számunkra előnyösebb döntést hozzuk. Egy jó példát mutatnak a nudgingra azok a műlegyek, amelyeket egy fifikás létesítmény-menedzser rakatott a piszoárokra, célpontoknak. Ezek aztán felébresztették a játékosság és a verseny szellemét a férfiakban, így a találati pontosság nagyon megnőtt. Egy másik példa a saláta és a gyümölcsöstál esete az üzemi étkezdében: ha ezeket szemmagasságba, a virslik és fekete erdei torták elé rakják, rögtön megnő a fogyasztásuk.

A notóriusan államkritikus angolszász államokban célzottan alkalmazzák a nudgingot a polgárok egy irányba terelésére. Richard Thaler egykor Barack Obama tanácsadója volt. Szerzőtársa, Cass R. Sunstein, akivel közösen írták a „Nudge” című könyvet, később kinevezést kapott a legmagasabb amerikai állami regulációs hivatal élére. De David Cameron, korábbi brit miniszterelnök is súlyt helyezett a szelíd nyomásra, és „Nudging Unit” néven alapított erre szervezetet. Hogy több embert bírjon rá arra, hogy szerveiket adományozzák, megváltoztatta a társadalompolitikai alapbeállítást: korábban a polgároknak a beleegyezésüket kellett adniuk az adományozáshoz, ez most megfordult. Aki nem adott egyértelmű nyilatkozatot még életében, hogy nem akarja szerveit átültetési célra adományozni, az automatikusan donornak számít. Aki nem mond nemet, az igent mond.

A nudgingnak vesztesei is vannak

A fenti példa jól szemlélteti a szelíd meglökés morális kettősségét. Nem vitatható, hogy súlyos betegeket szervátültetéssel életben tartani jó dolog. Az automatikus szervkivétel azonban elementáris beavatkozás a szabadság- és személyiségi jogokba.

A nudging nem a büntetésre és fenyegetésre tesz, hanem a kedvcsinálásra. Trafipax-csapdák helyett villogó smiley-kkal figyelmeztetik az autóvezetőket a sebességhatár betartására. Aki az áramszolgáltatónál öko-áramot rendel, az köszönő levelet kap a természeti környezet nevében. Svájcban az emberek korántsem olyan kritikusak az állammal szemben, mint az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában. De éppen emiatt a bizalom miatt az állam időközben hivatalnokok tömegeit foglalkoztatja, óvónői feladatkörökkel. A svájciak, ez a békés nép, ezt tudomásul veszi. Hiszen az állam jótékonysági szervezet, nem akar nekünk rosszat.

A nudging valódi mestere Zürich városa. Hogy az embereknek eszébe sem jusson, hogy autóval járjanak, a város szorgalmazza azokat az átépítéseket, ahol megszűnnek a parkolóhelyek. Ezen felül az épületek nagyon szigorú energetikai előírásoknak is meg kell, hogy feleljenek. Emiatt emelkednek az építési költségek. A városi áramszolgáltató energiakutató osztálya a múlt évben úgy találta, hogy „bizonyos területeken” a nudging alkalmazása bízvást ésszerű lenne. Konkrét javaslat volt egy vizuális, tíz másodpercre beállított visszaszámláló készülék elhelyezése a nyilvános WC-k elektromos kézszárítóinál. A szövetségi ügyvitel is gyakorlott a nudging alkalmazásában. A szövetségi egészségügyi hivatal éppen új kampányba kezdett a dohányzás ellen. Többek között kifejlesztettek egy „Smoke-free-Buddy-App” nevű alkalmazást, amely segít a leszokásban.

Energiát megtakarítani és abbahagyni a dohányzást nem rossz dolgok. De mi történik akkor, ha az állam nem olyan jóindulatú polgárai irányában? Vagy ha a cégek, amelyeknek a profitját veszélyezteti a jámbor népnevelés, ellen-nudgingba kezdenek? Mindkettő létezik. Kína például ellenőrzi polgárainak minden lépését: az interneten, a közlekedésben, a munkában, a szórakozásban, a bevásárlásban. A jó viselkedésért bónuszpontok járnak. Hollandiában a konszernek haladéktalanul reagáltak egy törvényi változásra, amely a vevőket meg akarta védeni a követéstől (Tracking). Akinek nem számít, hogy a cégek adatnyomait követik, annak explicit módon a beleegyezését kell adnia ehhez. Újabban már nem kormányzati szervezetek is tesznek ellenintézkedéseket. Aki nem egyezik bele a követésbe, nem is léphet fel a weboldalra.

A nudging általában jó, de vannak árnyoldalai is. A korábbi amerikai kormányzat erőfeszítései, hogy több öko-áramot termeljenek, megnövelték az energiaköltségeket. Ez főleg az alacsonyabb jövedelműeket érintette. A vegetáriánus és vegán táplálkozás propagálása a nyugati világban kétségkívül előnyöket hoz, Afrikában és Dél-Amerikában azonban visszásságokat okoz. Az Andokban, ahol a mostanában nagyon felkapott quinoát termelik, veszélybe került az élelmezés biztonsága és az ökológiai egyensúly. Az avokádó-ültetvények intenzív növekedése vízhiányhoz vezet, és veszélyezteti az erdőket.

Richard Thaler szerint a nudging a jó út irányába terelt polgár számára nyitva kell, hogy hagyja a választási lehetőséget, hogy valóban rá akar-e lépni erre az útra. Szerzőtársa, Sunstein emiatt „liberális paternalizmusnak” nevezi a nudgingot. De akarunk-e egyáltalán olyan államot, amely mindig jobban tudja, hogy mi a jó nekünk? Az ember-kép, mely e szemlélet mögött megbújik, nemcsak, hogy nyomorúságos, a nudgingnak vesztesei is vannak. Már az óvodában kezdődik, amikor a kisfiúk és a kislányok a tízóraijukat az egészségesség szerint kell, hogy osztályozzák, és egy piros vagy egy zöld terítőre kell, hogy tegyék. A gyerekek a banánnal és a csipsszel máris vesztesként, vagy legalábbis vesztesek sarjaként állnak ott. A kövérek is, akik a fekete erdei torta elé állított alma ellenére sem tudtak lefogyni, vagy a dohányosok, akik a „Buddy-App” bevetésével sem voltak képesek leszokni, egyre inkább mentegetőzni kényszerülnek: hiszen van választási lehetőségük, miért nem lesznek mégsem egészségesebbek? A társadalompolitikai előfeltevések, amelyeket a nudging felhasznál, egyre jobban kiszorítják az ember ősi képességét a dolgok megítélésére: megtapasztalni, emlékezni, gondolkodni. Azt hihetnénk, hogy Isten a Sinai-hegyen több, mint tíz parancsolatot diktált Mózesnek, többek között azt is, hogy „ne dohányozz”, „ne légy kövér” és hogy „takarékoskodj az energiával”.

A parancsok és törvények ellen lázadozunk időnként. A szelíd lökdösésre előzékeny engedelmességgel reagálunk. Egyedül gondolkodni felettébb fárasztó.

Christina Neuhaus a Neue Zürcher Zeitung belpolitikai rovatának munkatársa. 1966-ban született, egy Zürich közelében lévő településen él. Eredetileg németet és történelmet tanult a Zürichi Egyetemen. 

KÖZGAZDASÁGI NOBEL-DÍJ 2017

Az alábbiakban a Neue Zürcher Zeitung cikkének magyar fordítását közlöm. 

Az eredeti írás az újság 2017 október 14-i számának 33. oldalán jelent meg. 

ÖKONÓMIA EGY JOBB ÉLETÉRT

A Nobel-díjas Richard Thaler megmutatta a pszichológia jelentőségét a gazdasági döntésekben

Irta: Jean-Robert Tyran

A pszichológiai tényezőknek régóta kevés figyelmet szentel az ökonómia, noha ezek befolyással vannak a gazdasági döntésekre. Thaler bemutatta ezeket a tényezőket, és azt is, hogyan lehet őket felhasználni életünk jobbítására.

Richard Thaler mellettem ült azon a bizonyos estén, Stockholmban az ünnepélyesen terített asztalnál, savanyú képet vágott, és – tőle szokatlanul – alig-alig szólt. Mellette foglalt helyet mentora, Daniel Kahneman. Ő persze sziporkázott és sugárzott a boldogságtól. A vacsora apropóját akkor, 2002-ben a Nobel-díj közelgő átadása jelentette, melyet Kahneman viselkedés-ökonómiai kutatásaiért (megosztva) kapott.

Kahneman magával hozta Svédországba Thalert is, mint tudományos munkatársát, szerzőtársát és barátját. Thaler meghívása a bajtársnak szólt, aki Kahneman megítélése szerint megérdemelte volna, hogy vele megosztva kapja a díjat. Azon az estén Thaler arcára volt írva: „olyan közel voltam hozzá, de ebből most már biztosan nem lesz semmi.”

Meglepetés volt a kitüntetés

Sokak meglepetésére az elmúlt hétfőn (azaz 2017. október 9-én – a ford.) Thaler kapta a közgazdaság-tudományi Alfred Nobel emlékdíjat a viselkedésökonómia eredményeihez való hozzájárulásáért. Az is meglepő volt, hogy egyedül kapta a díjat, amelyet gyakran több kutatónak megosztva ítélnek oda, hiszen mások, mint például a Zürichben oktató Ernst Fehr vagy a Harvardon tevékenykedő Matthew Rabin ugyancsak jelentős eredményeket mutattak fel. Tehát kettős meglepetés volt ez a díj, de Thaler mindenképpen megérdemelte.

Thaler munkássága meghatározó jelentőségű a viselkedésökonómiában. Ez a tudomány a pszichológia felismeréseit akarja az ökonómiai analízisbe integrálni, hogy az utóbbi számára nagyobb magyarázó erőt adjon. Thaler hozzájárulása két területen különösen jelentős: először is, már a viselkedésökonómia korai szakaszában sikeresen vetette be magát azért, hogy a szakma elismerje ezt a tudományterületet. Másodszor, a tudománynak a gyakorlatban való felhasználását oly mértékben vitte előre, mint szinte senki más.

A pionírok, mint Amos Tversky, Kahneman és Thaler az 1970-es években azt akarták megmutatni, hogy a valóságos emberek nem úgy viselkednek, ahogy azt a közgazdaság-tudomány standard modellje a határtalan racionalitás és az egyéni haszonra való törekvés szigorú feltételezésével előrevetíti. Ezek az úttörők egyszerű kísérletekkel számtalan magatartás-torzulást mutattak be, azaz szisztematikus eltéréseket a döntési magatartásban a standardmodell prognózisaihoz képest. A kísérleti alanyok tehát a standard elmélet szemszögéből nézve hibákat követtek el. Ezek a hibák azonban nem véletlenszerűek, hanem szisztematikusak voltak, tehát előre kiszámíthatók.

Restelkedés a veszteségtől

A Nobel-bizottság a részletes laudációban három „korlátot” említett, amelyeket Thaler vizsgált, s melyek a valóságos emberekre jellemzők, nevezetesen a következőket: a racionalitást, az akaraterőt és az önérdeket. Ezek miatt a korlátok miatt egyes tényezők, melyeket a standard elmélet irrelevánsnak tekint, mégiscsak szerepet játszanak. Thaler ezeket „látszólag irreleváns faktor”-oknak nevezi. Tekintettel kell rájuk lennünk, ha a gazdasági magatartást jobban meg akarjuk érteni. Tekintettel Thaler munkásságának impozáns terjedelmére lehetetlen e helyütt a fent említett korlátok részletezésébe belemennünk.

Ehelyett összpontosítsunk Thaler egyik különleges teljesítményére, vagyis arra a körülményre, hogy ő volt az első az 1980-as években, aki a Kahneman és Tversky által 1979-ben megalkotott kilátáselmélet (Prospect Theory) általánosíthatóságát megmutatta. Ez az elmélet arra volt hivatott, hogy alternatívája lehessen a mindaddig egyeduralkodó várható haszon maximalizálásnak, mely a kockázatos döntéseknél nyilvánul meg. Thaler felismerte, hogy a kilátáselmélet a kockázat nélküli döntések megértéséhez is hozzájárulhat. Két aspektusból dolgozta fel az elméletet.

Az első az a tendencia, amely szerint az emberek a cselekvési alternatívák hatásait egy referenciaponthoz viszonyítják. A kérdés: „az alternatíva nyereséget vagy veszteséget hoz-e a számomra?” A másik aspektus az, hogy azonos összegű nyereség és veszteség esetében az utóbbi nagyobb súllyal esik latba, ez az úgynevezett veszteségaverzió. Thaler képes volt ennek a két aspektusnak a relevanciáját problémák egész során demonstrálni, és munkássága jelentősen segítette azt, hogy a kilátáselméletre figyelem irányuljon a közgazdaságtanban. Fáradozásai nyomán a kilátáselmélet mára a gazdaságelmélet leggyakrabban idézett tanulmánya. Világítsuk meg Thaler ezen teljesítményét néhány példa segítségével.

A birtoklás különbséget okoz

Egy Jack Knetsch-csel és Kahnemannal közösen írt tanulmányban Thaler demonstrálta, hogy sok ember számára nagyobb értéket jelent egy bizonyos jószág, ha az birtokában van, mint ha nem. Az ilyen emberek tehát nagyobb kompenzációt kérnek, ha meg akarnak válni a jószágtól, mint amennyit hajlandók adni a megszerzéséért, ha még nem birtokolják. Ezzel szemben a standard ökonómia szerint egy jószág értéke nem függ attól, hogy ki birtokolja. Tehát a tulajdonlás egyike azoknak a látszólag jelentéktelen tényezőknek, amelyeket Thaler feldolgozott.

A tulajdonlás valóságos relevanciájának az alapja a kilátáselméletből is levezethető: egy jószág, amit birtoklunk, része a referenciapontnak, így ennek az átadását veszteségként kódoljuk be. Amit nem birtoklunk, nem része a referenciapontnak. Emiatt a megszerzését mentálisan nyereségként éljük meg. Mivel a kilátáselmélet szerint a veszteségek mentálisan nagyobb súllyal esnek latba, mint az azonos összegű nyereségek, az értékbecslések leírt asszimetriája a pszichológia szabályaival magyarázható. A megfigyelt asszimetria azonban ellentmond a híres Coase-tétel egyik feltételezésének. Ez utóbbi a környezetszennyezési problémák piaci illetve tárgyalásalapú megoldásához szállít érveket, ezek azonban éppen a birtoklási hatás miatt kérdőjeleződnek meg.

Igazságos bérek

1986-ban Thaler szintén a fentebb említett szerzőkkel írt közösen tanulmányt, amelyben arra mutat rá, hogy az igazságosságra vonatkozó elképzelések szerepet játszhatnak a bérek és az árak meghatározásában. Például a legtöbb ember egy 7%-os bércsökkentést egy inflációmentes környezetben igazságtalannak tart, miközben 12%-os infláció mellett az 5%-os béremelést elfogadhatónak ítéli. A két szcenárió gyakorlatilag ugyanarra az eredményre vezet, a standard ökonómia tehát a nominális bércsökkentés és a béremelés közti különbséget elhanyagolhatóként osztályozná. A valóságban azonban a nominális bércsökkentéssel szembeni ellenállás erősebb, mert az emberek a pénz illúziójának hatása alatt vannak, ami miatt nominális értékekben gondolkodnak, s így a mindkét szcenárióban egyforma mértékű (reál)bérveszteség a nulla inflációs jelenetben jobban láthatóvá („salient”) válik. A veszteségaverzió ezáltal ez utóbbiban markánsabban érvényesül.

A standard elmélet szerint a befektetések költségét és hozadékát egységben kellene értékelni. Thaler azonban rámutatott, hogy az emberek ezt gyakran elszigetelten illetve túlságosan rövid időintervallumban („narrow framing”) teszik. Ez szerepet játszhat a részvénybefektetéseknél, mert a részvények ugyan hosszú távon nyereséget hoznak, de nagy kilengésekkel, így rövid távon veszteségek is keletkeznek. Mármost, ha az emberek bizonyos rövidlátással túlságosan rövid távon értékelik a részvénybefektetést, és veszteségaverzívek, akkor a gyakran előálló veszteségek el fogják riasztani őket. A rövidlátó veszteségaverzió tehát lehetséges magyarázat arra, hogy az embereknek miért csak egy csekély hányada fektet részvényekbe. A rövidlátó veszteségaverzió potenciális magyarázata az úgynevezett „equity premium”-nak is, vagyis annak, hogy miért lehet részvényekkel hosszú távon többet keresni, mint kötvényekkel.

Tehetséges magyarázó

Thaler számára nem volt egyszerű annak elérése, hogy a standard ökonómia odafigyeljen a kritikájára és hogy cikkeit publikálni tudja. „Every paper was a struggle”, szokta mondani beszélgetésekben. Hogy lett végül sikeres? Szinte senki sem tudja rajta kívül a pszichológia szemléletét jól interpretálni és annak relevanciáját érthetővé tenni. Egyike azon kevés közgazdász-tudósoknak, akiknek munkái még laikusok számára is könnyen befogadhatók. A munkáiban nincsenek óriási matematikai hókuszpókuszok, egyszerű kísérletekre és adatokra épít, amelyek olyan sajátos forrásokból is származhatnak, mint amilyen például egy tévés vetélkedő. Egy remekül megírt és éveken át közölt cikksorozata a „Journal of Economic Perspectives” című folyóiratban anomáliák hosszú sorát leplezte le a közgazdászok céhén belül.

Thaler különös erőssége az alkalmazás-orientáltság. Azzal az igénnyel lép fel, hogy a közgazdaságtanból általános viselkedési tudományt csináljon, amely mindannyiunk életét jobbá teheti. Ilyen alkalmazások csak az utóbbi néhány évben kezdtek el terjedni. Így Thaler és Cass Sunstein a 2008-ban megjelent „Nudge” című könyvükben a „szelíd meglökés” ötletét mint lehetséges politikai intervenciót vetették fel. Ennek értelmében a magatartás megváltoztatását nem a klasszikus gazdasági ösztönzők révén, mint az adók és szubvenciók állami szabályozása, kellene elérni. Sokkalta inkább az által kellene kiváltani a magatartás-változást, ahogyan a döntéseket az emberek számára prezentálják.

Takarékosság „szelíd meglökés” útján

Egy idevágó példa a Thaler és Shlomo Benartzi által kifejlesztett „Save More Tomorrow” (SMarT) elnevezésű program. Ez az alkalmazottakat az Egyesült Államokban (ahol notóriusan túl keveset takarékoskodnak a nyugdíjra) szelíd meglökés útján ráveszi, hogy többet tegyenek félre. Hagyományosan minden alkalmazottnak küldtek egy formanyomtatványt, amelyet ki kellett töltenie, abban az esetben, ha fizetésének egy részét a nyugdíjkasszára szerette volna utaltatni. Sok munkavállaló számára ez nem volt vonzó, hiszen emiatt a jelenlegi fogyasztását csökkentenie kellett. Így aztán sokan halogatták a kitöltést, míg a nyomtatvány végül úgy maradt, a dolgozónak pedig nem lett megtakarítása.

A SMarT program más úton jár. Itt a munkavállaló tudomására hozzák, hogy a jövőbeni béremeléseinek egy része automatikusan a nyugdíjpénztárba kerül. Amennyiben ezt nem szeretné, akkor jelentkezhet, és kérheti az automatizmus törlését. Ezzel az alapbeállítás („default”) megfordult: most már az ember automatikusan bekerül a programba, de ha ki akar szállni („opt out”) akkor megteheti. A tapasztalat az lett, hogy kevesen szálltak ki, mivel mentálisan nem érzik veszteségnek, ha az elkölthető jövedelem jövőbeni emelkedése kissé kevesebb lesz. Az alapbeállítás megfordítása a standard ökonómia szerint irreleváns, mégis nagy változást idézett elő az emberek magatartásában. A SMarT jó példa egy alacsony küszöbű beavatkozásra, mert nincs benne szükség olyan drága csáberőre, mint az adócsökkentés és senkit sem kényszerít a megtakarításra. Aki akar, kis erőfeszítéssel kiléphet. Thaler becslése szerint ma már 25 millió ember vesz részt ilyen programokban.

A Nudging diadalmenete

A Nudging ötlete az elmúlt években világszerte diadalút volt. Időközben már több tucat ország van, amelyek ilyen jellegű politikai beavatkozásokat tesznek, főleg a környezetvédelem, az egészségügy és a képzés területén.

Amint beszélik, Thaler viszonozni fogja a 2002-es meghívást, és ezúttal ő hívja meg mentorát és barátját, Daniel Kahnemant Svédországba a díjátadási ünnepségekre. Ezúttal mindkettőjükről sugározni fog a boldogság.

Kahneman, D. and A. Tversky. 1979. Prospect Theory: An Analysis of Decision under Risk. Econometrica 47, 263-291

Kahneman, D., J. L. Knetsch and R. H. Thaler. 1990. Experimental Tests of the Endowment Effect and the Coase Theorem. Journal of Political Economy 98, 1325-1348.

Kahneman, D., J. L. Knetsch and R. H. Thaler. 1986. Fairness as a Constraint on Profit Seeking. American Economic Review 76. 728-741.

Benartzi, S. and R. H. Thaler. 1995. Myoptik Loss-Aversion and the Equity Premium Puzzle. Quarterly Journal of Economics 110, 75-92

Thaler, R. H. and S. Benartzi. 2004. Save More Tomorrow: Using Behavioral Economics to Increase Employee Saving. Journal of Political Economy 112, S164-S187.

Thaler, R. H. and C. R. Sunstein.2008. Nudge: Improving Decisions about Health, Wealth and Happiness. New Haven: Yale University Press. (Magyarul: Nudge. Jobb döntések egészségről, pénzről és boldogságról. Manager Könyvkiadó, 2011.)

RICHARD THALER

Thaler professzor 22 éve oktat magatratás-ökonómiát a Chicagói Egyetemen. Korábban a University of Rochester és a Cornell-University munkatársa volt. Ezen felül különféle vendégprofesszori tevékenységet is vállalt, többek között a University of British Columbia és a Massachusetts Institute of Technology (MIT) felkérésére. Két évvel ezelőtt az American Economic Assotiation elnöke volt. Obama egykori tanácsadója a Case Western Reserve University-n és a University of Rochesteren tanult, mely utóbbin 1974 októberében megkapta a doktori címet. 1945 szeptember 12-én született New Jersey-ben.

Jean-Robert Tyran a Bécsi Egyetemen belül működő Wiener Zentrum für Experimentelle Wirtschaftsforschung (VCEE) (Kísérleti Gazdaságkutató Központ, Bécs) igazgatója és a nemzetgazdaságtan professzora.