BUDDHISTA ÖKONÓMIA*

 

Irta: KARL-HEINZ BRODBECK

Fordította: Wirth Gyula

“Az erdőket nem szabad értelmetlenül felégetni.” - “Az állatokat nem szabad másik állatokkal megetetni” - “Kétféle orvosi ellátás szükséges, gondoskodni kell az emberek egészségéről és gondoskodni kell az állatok egészségéről.” Ezek az etikai szabályok nem a globális felmelegedés, a kergemarhakór, vagy a sertéstenyésztési hormonbotrány következtében fogalmazódtak meg, hanem a Krisztus előtti harmadik évszázadban Asóka király (Kr. e. 268-232) törvényei voltak. Asóka megkísérelt egy hatalmas birodalmat a buddhizmus elvei szerint
kormányozni.  Gyakorlati etikája és társadalomelmélete, amely kőbe vésett törvények formájában maradt fenn, közvetlen bepillantást enged egy gazdasági rendszerbe, amely buddhista alapokon nyugodott.  A szikla-
rendeletek azt is megmutatják, hogy a bennük leírt elvek a jelenkorig megőrizték érvényüket. A buddhizmus népszerűsége korunk lázrohamoktól szenvedő világgazdaságában ezen kívül azt a feltételezést is megengedi, hogy megnőtt az igény olyan etikai válaszokra, amelyeket másutt nem vélünk megtalálni.

Nem létezik kész “buddhista közgazdaságtan”, mint olyan elméleti rendszer, amilyen például a katolikus társadalomelmélet. Klasszikus műnek számít Ernst Schumacher munkája, amely ugyancsak a Buddhista közgazdaságtan címet viseli és A kicsi szép (Small is Beautiful) című kötetben jelent meg. A thaiföldi szerzetes, Prayudh Payutto ez alapján egy terjedelmes tervezetet tett közzé 1999-ben, mely német nyelven ugyanezzel a címmel jelent meg.

Thaiföldön és Sri Lankán már korábban is számos javaslat született a gazdaság “megszelídítésére” a buddhizmus szellemében, ezek Európában vagy Amerikában alig találtak visszhangra. A Dalai Láma is újra véleményt nyilvánított gazdasági kérdésekben, legutóbb “Korunk új etikája” címen adott ki egy írást, amely megkísérel pozitív befolyást gyakorolni a “versenytársadalomra” a motíváció megváltoztatása révén. A művek közös koncepciója, hogy a buddhizmus alapelveinek talaján, főként az erőszakmentesség (ahimsa) és az együttérzés (bodhicitta) elvén alternatívát kínáljanak a kapitalista piacgazdaság  egoista emberképe helyett. Az együttérzés hangsúlyozottan kiterjed minden élőlényre, emiatt nemcsak a természeti környezet megkímélését szorgalmazza, hanem a húsnak, mint élelmiszernek a teljes mellőzését is.

A gazdasági egoizmus etikai alapú korlátozását korántsem csak a buddhizmus hangsúlyozza. Más etikai rend-szerekkel összehasonlítva itt azonban teljesen más célkitűzést ismerhetünk fel. Ugyan a buddhizmus is hangsú-lyozza az erkölcsi szabályok központi szerepét; az erkölcstan azonban csak bázisa a cselekvés megváltozta-tásának, amely viszont felismerésből és meggyőződésből fakad.  Már ez is megtalálható Asóka törvénykezésében. A sziklára vésett hetedik szabály ezt mondja: “Az erkölcsös életvitel tökéletesedése két mó-don érhető el az embernél, előírásokkal és saját meggyőződésből. Ezek közül az előírások csak keveset számítanak, sokkal fontosabb a saját meggyőződés.”

A saját meggyőződés és önmotíváció hangsúlya, a közvetlen hivatkozás az individuumra sajátosan modern karaktert kölcsönöz a buddhista gazdasági etikának. Ebben benne van a liberális gazdaságelmélettel való párbeszéd alapja is. Miközben azonban a liberalizmus abból indul ki, hogy az ember egoizmusa előre pro-gramozott és megváltoztathatatlan, a buddhizmus fenntartja, hogy az  egyének megváltozhatnak a józan belátás és a motíválás révén egyaránt. Az “individuális” kiindulás sok menedzser számára izgalmasabb tárgyalópartnerré teszi a buddhizmust, mint a katolicizmust, annak ellenére, hogy előbbi nyílt ellenzője az egoizmusnak: a katolikus és protestáns gazdasági tanítás reményét az állami intézmények erkölcsi hatékonyságába veti, hiszen - mint Pál mondja - “ amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek” (Rom. 13,1) A szkepszis ezen állásponttal kapcsolatban a valóságos tapasztalás miatt van: “Ne higgye senki, hogy a világot vér nélkül lehet kormányozni. A világi kardnak vörösnek és vértől rozsdásnak kell lennie.” (Martin Luther) A jelenkor visszafogottabb hangjai csak lassan szolgáltatnak elégséges tapasztalatot az erőszak efféle magasztalásának a feledtetésére.

A buddhizmus ateista vallás, abban az értelemben is, hogy semmilyen szent cél nem szentesít erőszakos eszközöket, sem az államhatalomban sem a gazdaságban. A buddhizmus különféle változatai ugyan tolerálnak szellemeket, isteneket, mint a helyi népi hiedelmek részeit Tibetben, Kínában, Thaiföldön vagy Japánban, de mindannyiszor hangsúlyozzák, hogy eközben végsősoron az egyén szellemének kivetüléseiről van szó, nem külső erőkről, melyek a sorsot befolyásolnák. Nem létezik olyan transzcendens isteni rend, amelyik a világ rendjében megnyilvánulna. Emiatt a piac sem valamiféle magasabb szellemiséget megtestesítő, mintegy természetes eredetű instancia. Nem létezik “Láthatatlan Kéz”. A piac emberi produktum, és sokszoros hatással vannak rá a csalódások és zavarodott érzelmek.

A gazdaságot szabályozó intézmények szükségességét a buddhizmus semmi szín alatt sem tagadja.  Az államigazgatás javaslatai azonban megintcsak az egyéni motívációra irányulnak, a kényszerítés teljes mellőzésével. Asóka a sziklára vésett törvénykönyv első fejezetében arra inti hivatalnokait, hogy “minden körülmények között őrizzétek  meg pártatlanságtokat. Ez azonban nem sikerülhet, ha a engedtek a következő érzéseknek: irigység, düh, kegyetlenség, türelmetlenség, ódzkodás az ismételt erőfeszítésektől, restség, erőtlenség. “Ügyeljetek rá, hogy ezek el ne hatalmasodjanak rajtatok.”  Ennek a rendelkezésnek az ellenőrzése is a személyes motívációra irányult, amennyiben Asóka “minden ötödik évben egy jámbor lelkületű, barátságos fellépésű hivatalnokot küldött ki, annak megállapítására, hogy minden tekintetben szem előtt tartják-e ezen rendelkezéseket.

A világ a buddhista karma-tan szerint cselekedetek eredménye.  A világban és a világgal való problémák nem írhatók egy távoli istenség terhére, hanem ezek minden egyes élőlény, s különösképpen az ember korábbi cselekedeteiből eredeztethetők. Végsősoron minden egyes előadódó helyzetért magunk vagyunk felelősek - azonban éppen emiatt képesek vágyunk azt pozitív irányban megváltoztatni.  Ez a gondolat bi-zonyára sok gazdasági döntéshozó számára rokonszenves. Éppen ebben rejlik az esély a párbeszédre a buddhizmussal, miközben a keresztény vallások (valamint az iszlám is a “Sarija” révén) a transzcendens okokon nyugvó világrend teóriája miatt ezt nem segítik elő. Habár a kaliforniai “New Age”-kapitalizmusban és a menedzserirodalomban a nevezett szellemi rokonság miatt mértéktartó kokettálás tapasztalható a buddhista elvekkel, (legtöbbször  “Zen” vagy a “Tao” jelszó alatt) mégis rá kell mutatnunk egy alapvető különbségre. A buddhista ökonómia kritikai erkölcstan.  Egyáltalán nem szándéka, hogy bizonyos viselkedést előírjon, sokkalta inkább az ok és okozat, valamint a motiváció és a cselekvés eredménye közötti összefüggést hangsúlyozza. A cél: felismerni a szükséges cselekvést, arra alapozva szabad elhatározásból elkerülni a negatív tetteket. 

A buddhizmus, mint gazdaságtan megmarad módszernek, szellemi és motívációs tréningnek, amely a megismerést célozza. Az egyik központi gondolat az, hogy amiatt van annyi szenvedés, frusztráció  és külső erőktől való függőség a világban, mert az emberek törekvéseikben csalódnak. Ez a csalódás arra a hitre alapul, hogy az ember önálló individuum, olyan Én, amely minden más élőlénytől független. A modern liberalizmus atyja, Ludwig von Mises Nemzetgazdaságtan (Nationalökonomie) című könyvében a következőt mondja:  Az Én a cselekvő ember egysége. Minden kétkedés nélkül adottnak tekintjük, és nincs olyan gondolkodás, amely ezt a hitet feloldaná.  A buddhista ökonómiában ez a gondolat is a legmélyebb megtévesztésnek számít. Noha a buddhista gazdaságtan és a liberalizmus egyaránt az individuumra alapoz, ezt mégis ellenkező előjellel teszik.  Ami az elsőnél (akár genetikailag determinált) megváltoztathatatlan adottsága az emberi természetnek, az a buddhizmus számára kiindulópont az emberi cselekvésnek és motívációnak a be-látás révén való megváltozásához. A gazdaságelmélet tabunak vélt axiomái, melyekből a piaci törvények levezetődnek - így az ármozgások, a gazdasági folyamatok, az egyes önálló szereplők profit- és haszonmaximalizálási törekvései - a buddhista gazdaságtan számára csaknem minden probléma forrását jelentik, így a válságokét és társadalmi egyenlőtlenségekét is. Amíg a liberalizmus a gazdaságtan hozzáigazítását szorgalmazza a mechanikus egoizmus által vezérelt piacokhoz, a buddhista ökonómia azt hangsúlyozza, hogy a cselekvés negatív következményeinek belátásából sarjadóan lehetőség teremtődik az egoista motíváció megváltoztatására.

Szeretném ezt a gondolatot némileg illusztrálni. Az Ego, mondják a buddhisták, nem merev lényegű. Illuzórikus folyamat, amelyben az emberek zavaros érzelmektől hajtva egy nemlétező központ körül keringenek. Hogy működik ez az Ego-csalatkozás? A többi embert, az állatokat, növényeket élettelen dolgokat egy olyan elv szerint osztályozzuk, amelyet már a csecsemőben is létezőnek vélünk: ez az elfogadás és elutasítás kettőssége, amely a felnőttekben vágyakozássá és agresszióvá fokozódik.  Ez a két érzelmi alaptendencia (“vágy és agresszió”) azon csalatkozásra (“tudatlanságra”) épül, miszerint az élőlények és a  dolgok lényegüket tekintve maradandó és változhatatlan entitások. Ha valamit, ami múlandó, múlhatatlannak vélünk, azonnal frusztráció keletkezik, mihelyt megmutatkozik az igazság, a kapcsolatok megszakadnak, a testünk megöregszik, falak és határok leomlanak, birodalmak eltűnnek - röviden, amit szeretnénk megszorítani, az kifolyik az ujjaink közül.

Ez a három méreg, a sóvárgás (kapzsiság), az agresszió és a hiedelem a dolgok maradandóságában nagyon szépen kirajzolódik, mint a piacgazdaság dinamikájának alapja:  a “sóvárgás” profit- vagy haszonmaximalizálásként tűnik fel, az agresszió a versenyben bontakozik ki, amely globálisan ritkán folyik fair eszközök bevetésével, és végül az egész folyamat egy puszta látszat (Schein) körül  forog, amelynek a neve bankjegy. (A német nyelvben a Schein egyaránt jelent látszatot és papirpénzt - a fordító megjegyzése) Jóllehet a tözsdekrachok nem ritkák, egész gyáregységek értéktelenednek el új technológiák és versenytársak megjelenése miatt, tehát az értékek látszólagossága nap mint nap megmutatkozik a gazdaságban, erre a fiktív alapra (Schein =látszat és pénz) mégis döntések alapozódnak, beruházások terveződnek, munkaerőt állítanak be vagy küldenek el, tanfolyamokat, iskolákat állítanak fel, adót emelnek, vagy állami kiadást eszközölnek. Soha korábban nem volt erőteljesebben érzékelhető a látszat (pénz) hatalma, mint a globális gazdaságban: bármely éjszaka megtörténhet, hogy a boomra, (a tőzsde szárnyalására - a ford.) amely csodás gazdagodást hozott, hirtelen krízis következik, amely akár egy nemzetgazdaságot nyomorba dönthet. Korábban, ha a  buddhista tanárok diákjaiknak illusztrálni akarták a látszat hatalmát, cirkuszi szemfényvesztésekkel vagy a Fata Morganával kellett példálózniuk, ma elég, ha néhány napig olvassák a Wall Street Journalt.

Gazdasági egoizmus, zabolátlan verseny, a cégek tisztességtelen praktikái, ökológiai bűnök, állatkinzás, új kozmetikai termék megjelenése a piacon, egyetemi dolgozatok körüli bonyodalmak - mindezek iránt élesedő és változatos kritika tapasztalható. Ez a kritika egyre sürgetőbben szorgalmazza a vak piaci folyamatok etikai szempontú korlátozását. Egy ilyesféle etikai korlátozás buddhista alátámásztása iránt különös  a csábítás, mivel az nem transzcendens alapokon nyugszik, hanem a belátás erején. Ezt a belátás a téves felfogások ésszerű bírálatából sarjad.

Mindezt azt ipari hústermelésről és a kergemarhakórról  éppen most folyó vita kapcsán szeretném világossá tenni. A húsgyárak létüket a Descartes által megalapozott mechanikus szemlélettel igazolják, amely szerint az élőlények tulajdonképpen csupán bonyolult gépek. Egyik tanítványa, Nicolas Malebranche arról számol be, hogy Descartes egyik sétáján egy jól irányzott rúgással fájdalmas szűkölésre bírt egy vemhes szukát, majd elképedt kísérőinek így magyarázta tettét: “Semmit sem számít, ez csak egy gép, csupán egy gép.” Az állatok tömeges tartása és tömeges lemészárlása ennek a mechanikus filozófiának a gyakorlati következménye. Nyilvánvaló, hogy ezek az eljárások téves gondolkodásra alapulnak: az állatok érző lények és nem gépek; az emberek és állatok rokonságban állnak. A rokonait azonban az ember nem szokta megenni. Tehát egy tévedés (az állatok gépek) és egy zavaros érzelem (pénz utáni sóvárgás) profán egybefonódása eredmé-nyezi korunk piacgazdaságilag megszervezett élelmiszer-termelését. Ebben élesen elkülönül egymástól az istállók és vágóhídak világa, melyben a tömegben tartott állatok szenvednek, a gyorséttermek vakító fényesre lakkozott világától, ahol az emberek ugyanezen állatok megsütött húsát egy félbevágott zsemlébe téve elfogyasztják, nem tudván, vagy nem akarván tudni annak eredetéről. Az étvágy tehát tudatlansággal párosul. Gyakran előfordul, hogy a hústermelés módjáról szerzett információ minden etikai megfontolás  nélkül megváltoztatja az emberek hozzállását.: egy látogatás a vágóhídon számos alkalommal eredményezte a vegetariánus táplálkozásra való áttérést.

Egy olyan cselekvés, amely végsősoron az emberi természet és a világ téves értelmezésén alapul, törvényszerűen baljós következményekhez vezet. Ez a gondolat, amelyet a buddhizmus a szenvedésből megtapasztalt igazságként határoz meg, közvetlenül átvihető a gazdaságra. Így vezethetők vissza például a gazdasági válságok csalfa várakozásokra: börzék, vagy egész piacok összeomlása a fejlődéssel kapcsolatos korábbi téves előfeltevések miatt következik be. Ezek a csalatkozások mindig párosulnak a két másik méreg egyikével, a sóvársággal vagy az agresszióval. Ebből kiindulva fogalmazhatjuk meg buddhista gazdaságtan tapasztalati alaptézisét: minden cselekedet, amelyet a három méreg (tudatlanság, sóvárgás, agresszió) vezérel, végül mindig a cselekvő ellen fordul. Az a hiedelem, hogy a természet csupán mechanikus szerkezet, mely korlátlanul alárendelődik az emberi céloknak, a klímaváltozásban, egyre gyakoribb természeti katasztrófákban, járványokban mutatja meg a fonák oldalát. A kapitalista módon szervezett gazdaság legfőbb célja, a nyereség, végtelenül illékonynak mutatkozik. Az ember soha nem érheti el a célt, mert az agresszív piaci versenyben az egyik ember sóvársága folyamatosan semlegesíti a másik emberét. A múlt évben elért nyereség az idei veszteség tükrében csak olyan, mint a tavalyi hó, és minden felhalmozott vagyon további gyarapodásért kiált.  Az elérhetetlen cél utáni hajtóvadászat azonban illúzió, amely a verseny folyamatában kölcsönösségben és egymástól való függésben társadalmi valóságként stabilizálódik.

A buddhista ökonómia szövegei újra és újra hangsúlyozzák, hogy az anyagiak utáni törekvés mindig kielégítetlen marad, ez azonban mégsem jelenti a fogyasztás elitélését, csupán egy gyakorlati tapasztalat megfogalmazását: ha a gyomrok és a pénztárcák tartalma apad, ezzel együtt gyarapodik az orvosok, pszichológusok és pszichoterapeuták rendelőiben várakozók száma. A legrégebbi buddhista mondások gyűjteménye a Dhammapada nemes egyszerűséggel állapítja meg a 75. versben: “Az egyik ösvény a nyereséghez, a másik a Nirvánához vezet.”A Nirvána, a buddhista üdvözülés célja nem a megsemmisülés mennyországaként, vagy a világ elvesztéseként értendő. A Nirvána az elengedés boldogsága, a csalatkozások és káprázatok nélküli élet. Karl Eugen Neumann szellemes németre fordításában “Nir-wahn”, azaz káprázat-nélküliség. (A szellemesség inkább a ferdítésben, mintsem fordításban érhető tetten. A “nir-” előtagú szavak a német nyelvben a semmikorra, seholra utalnak, a “Wahn” főnév pedig sokrétű jelentésű: őrület, káprázat, tévhit, rögeszme, kényszerképzet. A szójáték íly módon magyarul nem adható vissza. - a ford.)

A megfigyelés, hogy az emberi élet minden gazdasági értelemben vett gazdagság ellenére folyton csalódásokba torkollik, a buddhista gazdaságtanban egyszerű magyarázatra talál: a csalódás oka nyilvánvalóan a csalatkozás, azaz tévedés. A csalatkozás abból a hiedelemből ered, hogy különváltan létező, maradandó Ego-ként élünk, vagy ilyent birtoklunk. Az Ego a fiktív centruma a több pénz, több hatalom, több kéj, több elismerés utáni törekvéseinknek. A buddhista beszédmódban ez az Ego nem tartalmaz maradandó szubsztanciát. A gondolat egyszerű: ha nem léteznek egymástól izolált élőlények és dolgok, tehát ha az ok és az okozat  mindezeket összeköti, hálóba szervezi, akkor az a cselekvés, amelyik a leválasztott individuumot és annak aggályos gonddal elkülönített tulajdonát helyezi középpontba, szükségszerűen csalódást okozó következményekhez vezet. A maga módján a gazdaságelmélet is ennek belátására sarkall. A kísérlet, hogy gazdasági javaknak belső értéket (használati, vagy munkaértéket) tulajdonítsunk, meghiúsult. Egy jószág csak az ára révén tesz szert gazdasági értékre, az árak pedig interdependensek, azaz egymástól sokszoros kölcsönos függésben vannak. Valaminek az értékét nem lehet a gazdaságról leválasztani és rajta kívül megőrizni. A kölcsönös függőség és az emberi cselekvések egymással, valamint a természettel való behálózottsága  tény. A buddhista gazdaságtan lényegében csak azt szorgalmazza, hogy ez a vitathatatlan felismerés is váljon a cselekvés meghatározójává.

Ezt a játékelmélet nyelvén is megfogalmazhatjuk.  Az emberek, akik az együttműködést egoista nyereségvágyból, tisztességtelen versenyeszközökkel, a látszólagos értékek maradandóságába vetett hit miatt akadályozzák, a “fogoly-dilemmába” keverednek. A fogoly-dilemma két olyan fogoly történetét mondja el, akiket nem lehetett volna elítélni - ha mindketten hallgattak volna. Mivel azonban mindketten bizalmatlanok voltak a másik iránt, áldoztul estek a csábításnak, hogy a büntetésük enyhítését érhetik el, ha a másik ellen vallanak, ám végül mindketten kétszeres büntetést kaptak, tehát sokkal rosszabb eredményt, mint ami a kölcsönös bi-zalommal lett volna elérhető. Általánosítva ez a (morálisan persze kétértelmű) történet játékelméletileg ahhoz a felismeréshez vezet, hogy az együttműködés megtagadása, a kölcsönös függőség figyelmen kívül hagyása összességében minden résztvevő számára rosszabb eredményt hoz, éppen azért, mert külön-külön mindenki egoista módon maximális hasznot szeretne elérni.  Ugyanez vonatkozik az emberek és a környezet, a természeti körforgások viszonyára.  Másként kimondva: a homo oeconomicus individuális racionalitása globálisan irracionális és a környezetre nézve végzetes.

Ha a buddhista gazdaságelmélet a továbbiakban azt mondja, hogy a létezők összeszövöttsége miatt minden létezőt úgy kell tekintenünk, mint apánkat, vagy anyánkat, akkor a gondolatot az evolúcióelmélet nyelvére fordítottuk le és itt is könnyen nyomon követhetjük. Az ember az állatvilágból származik, a genetikai kü- lönbség közte és a csimpánz között viszonylag csekély. A természet nem mechanikus és külsődleges, hanem éppen olyan élő, mint mi vagyunk, hiszen testünket is tőle örököltük. Emiatt egyszerűen érthetetlen, hogy az emberek a saját anyjukat ugyan tisztelik, de állati ősanyáikat laboratoriumokban kínozzák,  szűk kalitkába zárják, vegyszerekkel mérgezik, majd  felzabálják - nem beszélve a naponta kipusztuló állat- és növényfajokról, amelyek a rövid távú profitmaximalizálás áldozatai lesznek.

Asóka király a város főutcáján felfrissülést kínáló helyiségeket nyittatott emberek és állatok számára.. Az első állatkórházak létesítése is a nevéhez fűződik. Arra intette alattvalóit, hogy az élőlényekkel bánjanak úgy, mint nővérükkel és fivérükkel. Ahogy Asóka maga mondta, ez a cselekvési mód annak felismeréséből eredt, hogy az egész természet kozmikus egység. A buddhista ökonómia nem egy idegen ideált mutat fel a mindennapi gazdaság számára, hanem minden egyes individuum felelősségére és belátására apellál. Mivel az egoizmus alapvető és mégis mindennapi csalatkozás, a felszólítás minden egyes egyénhez irányul, kéréssel és toleranciával egybekötve. Amit Asóka kora vallásos szektáinak javasolt, az példakép lehet a jelen “gazdasági” és “etikai” szektái számára. A 12. sziklába vésett szabály így szól: “Aki a maga szektájából a másik szektájáról megvetően nyilatkozik, azzal a szándékkal, hogy ezzel a saját szektájának szolgálatot tegyen, érdekeit előmozdítsa, az az ember  ezzel a viselkedéssel kizárólag a saját szektájának okoz számottevő kárt. “ Ha  a “szekta” szót “cég”-re vagy “érdekcsoport”-ra cseréljük, akkor ezzel a tisztességes verseny alapszabályát fogalmazzuk meg - ami  hatalmas lépés egy etikailag felelőséget érző gazdasági rend irányába.

*Az írás elsőként a következő cím alatt jelent meg: Vadászat a látszat után. Miként alakítja a buddhista ökonómia a táplálékkal kapcsolatos felfogásunkat. („Die Jagd nach dem Schein. Wie die buddhistische Ökonomie zu Lebensperspektiven im Umgang mit der Nahrung führt“) Ethik Letter (LayReport) 2/2001, 2 - 9. old. Utánnyo-más: Buddhista közgazdaságtan (Buddhistische Ökonomie) in: Engagierter Buddhismus, Gelbe Reihe - Heft 7, Herbst/Winter 2004/05, 13 -17.