LÖKJ MEG!

Ez a cikk az alatta lévő íráshoz, vagyis a 2017-es közgazdaságtudományi Nobel-díjhoz nagyon szorosan kapcsolódik, tovább segítve annak megértését, hogy miről is van ott valójában szó. Kissé humoros és gunyoros is itt-ott, vagyis meglehetősen hű képet fest a világról, amelyben élünk, vagy talán csak szeretnénk élni. Ez már csak így van, az ami egyeseknek elérhetetlen, másoknak nem is elég jó. Megjelent a Neue Zürcher Zeitung 2017.október 19-i számának 12. oldalán.

Kezdetben vala a tízparancsolat, aztán jöttek a törvények, majd a Nudging. A svájci állam is szívesen mutatja polgárainak szelíd nyomással a helyes irányt. Végülis az állam jobban tudja, mi a jó nekünk. Miért törődünk ebbe bele?

Írta: Christina Neuhaus

A polgár lusta lény. Túl kevés zöldséget eszik, túl sokat iszik, túl keveset sportol, és nem olvassa el elég figyelmesen a neki küldött dokumentumokat. Sajnos ezen túlmenően is tökéletlen jellem. Túl gyorsan hajt, a gyerekeit nagyon lagymatagon neveli, nem jól ápolja a beteg szüleit, és túl sok gyomirtót használ a kiskertjében. Mivel ennyi hiányossága van, nem elég csak felvilágosítani, rá kell bírni, hogy változtasson a magatartásán.

Az ember lusta

Három-négyezer évvel ezelőtt, amikor a polgár még leginkább a törzs tagja volt, egyszerű volt a népnevelés. Elég volt tíz parancsolat, és hozzá drákói büntetések. Ha egyszer megkívántad felebarátod feleségét, szolgáját, szolgálóját, vagy jószágát – nyekk, és máris vége volt a megkívánásnak. A letelepedés előrehaladtával megváltozott a szabályozás iránti igény. A városok és más települések kialakulása törvényeket kívánt. A tízparancsolathoz az évezredek során előírások tömkelege csatlakozott. Hamurabbi kódexe, a Krisztus előtti 18. századból származó babiloni törvénygyüjtemény közel 300 paragrafust tartalmazott.

Azóta cikkelyek milliói csatlakoztak hozzá. Sok közülük jó okkal irányítja a helyes pályára az együttélést. Ugyanakkor az országok törvénykönyveiben garmadával találunk túlszabályozást is. Így kellett például Mecklenburg-Vorpommern német szövetségi államnak 2004-ben egy Európai uniós irányelvet a hegyi kötélpályákkal kapcsolatban törvénybe iktatnia. A bökkenő csak az, hogy az egész tartományban nem működik egyetlen ilyen szerkezet sem. De Svájc sem szegényes a regulációban.

Az autóvezetőknek például 2016 januárja óta meg van tiltva, hogy hosszabb távolságot hátramenetben tegyenek meg. Rükvercbe kapcsolni már csak akkor megengedett, ha sem megfordulni, sem előrefelé haladni nem lehet. Nyilvánvalóan 2015 végéig notórius rükvercben haladók tömegei fosztották meg biztonságosságuktól a svájci utakat.

Az ember azonban nemcsak lusta, hanem dacos is, emiatt hajlamos az ellenszegülésre. Tilos a hátramenet? Hát akkor csak azért is megyek egy pár méterrel többet. A bérelt lakásomban nem viselhetek 22 óra után tűsarkú cipőt? Hát akkor facipőt veszek fel. Az ilyen önfejűség ellen törvények áradata sem volna hatásos. Emiatt a világ kormányainak egyesült népnevelői valami mást ötlöttek ki, hogy az embereket rávezessék a helyes viselkedés útjára. „Nudging” (azaz szelíd meglökés) a módszer neve. A modell, amelynek kigondolásáért az amerikai viselkedési közgazdász, Richard Thaler nemrég megkapta a közgazdaság-tudományi Nobel-díjat, tudatosan bekalkulálja lomhaságunkat és makacsságunkat. Nem büntetésekre épít, hanem enyhe nyomással akar rávenni arra, hogy a számunkra előnyösebb döntést hozzuk. Egy jó példát mutatnak a nudgingra azok a műlegyek, amelyeket egy fifikás létesítmény-menedzser rakatott a piszoárokra, célpontoknak. Ezek aztán felébresztették a játékosság és a verseny szellemét a férfiakban, így a találati pontosság nagyon megnőtt. Egy másik példa a saláta és a gyümölcsöstál esete az üzemi étkezdében: ha ezeket szemmagasságba, a virslik és fekete erdei torták elé rakják, rögtön megnő a fogyasztásuk.

A notóriusan államkritikus angolszász államokban célzottan alkalmazzák a nudgingot a polgárok egy irányba terelésére. Richard Thaler egykor Barack Obama tanácsadója volt. Szerzőtársa, Cass R. Sunstein, akivel közösen írták a „Nudge” című könyvet, később kinevezést kapott a legmagasabb amerikai állami regulációs hivatal élére. De David Cameron, korábbi brit miniszterelnök is súlyt helyezett a szelíd nyomásra, és „Nudging Unit” néven alapított erre szervezetet. Hogy több embert bírjon rá arra, hogy szerveiket adományozzák, megváltoztatta a társadalompolitikai alapbeállítást: korábban a polgároknak a beleegyezésüket kellett adniuk az adományozáshoz, ez most megfordult. Aki nem adott egyértelmű nyilatkozatot még életében, hogy nem akarja szerveit átültetési célra adományozni, az automatikusan donornak számít. Aki nem mond nemet, az igent mond.

A nudgingnak vesztesei is vannak

A fenti példa jól szemlélteti a szelíd meglökés morális kettősségét. Nem vitatható, hogy súlyos betegeket szervátültetéssel életben tartani jó dolog. Az automatikus szervkivétel azonban elementáris beavatkozás a szabadság- és személyiségi jogokba.

A nudging nem a büntetésre és fenyegetésre tesz, hanem a kedvcsinálásra. Trafipax-csapdák helyett villogó smiley-kkal figyelmeztetik az autóvezetőket a sebességhatár betartására. Aki az áramszolgáltatónál öko-áramot rendel, az köszönő levelet kap a természeti környezet nevében. Svájcban az emberek korántsem olyan kritikusak az állammal szemben, mint az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában. De éppen emiatt a bizalom miatt az állam időközben hivatalnokok tömegeit foglalkoztatja, óvónői feladatkörökkel. A svájciak, ez a békés nép, ezt tudomásul veszi. Hiszen az állam jótékonysági szervezet, nem akar nekünk rosszat.

A nudging valódi mestere Zürich városa. Hogy az embereknek eszébe sem jusson, hogy autóval járjanak, a város szorgalmazza azokat az átépítéseket, ahol megszűnnek a parkolóhelyek. Ezen felül az épületek nagyon szigorú energetikai előírásoknak is meg kell, hogy feleljenek. Emiatt emelkednek az építési költségek. A városi áramszolgáltató energiakutató osztálya a múlt évben úgy találta, hogy „bizonyos területeken” a nudging alkalmazása bízvást ésszerű lenne. Konkrét javaslat volt egy vizuális, tíz másodpercre beállított visszaszámláló készülék elhelyezése a nyilvános WC-k elektromos kézszárítóinál. A szövetségi ügyvitel is gyakorlott a nudging alkalmazásában. A szövetségi egészségügyi hivatal éppen új kampányba kezdett a dohányzás ellen. Többek között kifejlesztettek egy „Smoke-free-Buddy-App” nevű alkalmazást, amely segít a leszokásban.

Energiát megtakarítani és abbahagyni a dohányzást nem rossz dolgok. De mi történik akkor, ha az állam nem olyan jóindulatú polgárai irányában? Vagy ha a cégek, amelyeknek a profitját veszélyezteti a jámbor népnevelés, ellen-nudgingba kezdenek? Mindkettő létezik. Kína például ellenőrzi polgárainak minden lépését: az interneten, a közlekedésben, a munkában, a szórakozásban, a bevásárlásban. A jó viselkedésért bónuszpontok járnak. Hollandiában a konszernek haladéktalanul reagáltak egy törvényi változásra, amely a vevőket meg akarta védeni a követéstől (Tracking). Akinek nem számít, hogy a cégek adatnyomait követik, annak explicit módon a beleegyezését kell adnia ehhez. Újabban már nem kormányzati szervezetek is tesznek ellenintézkedéseket. Aki nem egyezik bele a követésbe, nem is léphet fel a weboldalra.

A nudging általában jó, de vannak árnyoldalai is. A korábbi amerikai kormányzat erőfeszítései, hogy több öko-áramot termeljenek, megnövelték az energiaköltségeket. Ez főleg az alacsonyabb jövedelműeket érintette. A vegetáriánus és vegán táplálkozás propagálása a nyugati világban kétségkívül előnyöket hoz, Afrikában és Dél-Amerikában azonban visszásságokat okoz. Az Andokban, ahol a mostanában nagyon felkapott quinoát termelik, veszélybe került az élelmezés biztonsága és az ökológiai egyensúly. Az avokádó-ültetvények intenzív növekedése vízhiányhoz vezet, és veszélyezteti az erdőket.

Richard Thaler szerint a nudging a jó út irányába terelt polgár számára nyitva kell, hogy hagyja a választási lehetőséget, hogy valóban rá akar-e lépni erre az útra. Szerzőtársa, Sunstein emiatt „liberális paternalizmusnak” nevezi a nudgingot. De akarunk-e egyáltalán olyan államot, amely mindig jobban tudja, hogy mi a jó nekünk? Az ember-kép, mely e szemlélet mögött megbújik, nemcsak, hogy nyomorúságos, a nudgingnak vesztesei is vannak. Már az óvodában kezdődik, amikor a kisfiúk és a kislányok a tízóraijukat az egészségesség szerint kell, hogy osztályozzák, és egy piros vagy egy zöld terítőre kell, hogy tegyék. A gyerekek a banánnal és a csipsszel máris vesztesként, vagy legalábbis vesztesek sarjaként állnak ott. A kövérek is, akik a fekete erdei torta elé állított alma ellenére sem tudtak lefogyni, vagy a dohányosok, akik a „Buddy-App” bevetésével sem voltak képesek leszokni, egyre inkább mentegetőzni kényszerülnek: hiszen van választási lehetőségük, miért nem lesznek mégsem egészségesebbek? A társadalompolitikai előfeltevések, amelyeket a nudging felhasznál, egyre jobban kiszorítják az ember ősi képességét a dolgok megítélésére: megtapasztalni, emlékezni, gondolkodni. Azt hihetnénk, hogy Isten a Sinai-hegyen több, mint tíz parancsolatot diktált Mózesnek, többek között azt is, hogy „ne dohányozz”, „ne légy kövér” és hogy „takarékoskodj az energiával”.

A parancsok és törvények ellen lázadozunk időnként. A szelíd lökdösésre előzékeny engedelmességgel reagálunk. Egyedül gondolkodni felettébb fárasztó.

Christina Neuhaus a Neue Zürcher Zeitung belpolitikai rovatának munkatársa. 1966-ban született, egy Zürich közelében lévő településen él. Eredetileg németet és történelmet tanult a Zürichi Egyetemen.