KÖZGAZDASÁGI NOBEL-DÍJ 2017

Az alábbiakban a Neue Zürcher Zeitung cikkének magyar fordítását közlöm. 

Az eredeti írás az újság 2017 október 14-i számának 33. oldalán jelent meg. 

ÖKONÓMIA EGY JOBB ÉLETÉRT

A Nobel-díjas Richard Thaler megmutatta a pszichológia jelentőségét a gazdasági döntésekben

Irta: Jean-Robert Tyran

A pszichológiai tényezőknek régóta kevés figyelmet szentel az ökonómia, noha ezek befolyással vannak a gazdasági döntésekre. Thaler bemutatta ezeket a tényezőket, és azt is, hogyan lehet őket felhasználni életünk jobbítására.

Richard Thaler mellettem ült azon a bizonyos estén, Stockholmban az ünnepélyesen terített asztalnál, savanyú képet vágott, és – tőle szokatlanul – alig-alig szólt. Mellette foglalt helyet mentora, Daniel Kahneman. Ő persze sziporkázott és sugárzott a boldogságtól. A vacsora apropóját akkor, 2002-ben a Nobel-díj közelgő átadása jelentette, melyet Kahneman viselkedés-ökonómiai kutatásaiért (megosztva) kapott.

Kahneman magával hozta Svédországba Thalert is, mint tudományos munkatársát, szerzőtársát és barátját. Thaler meghívása a bajtársnak szólt, aki Kahneman megítélése szerint megérdemelte volna, hogy vele megosztva kapja a díjat. Azon az estén Thaler arcára volt írva: „olyan közel voltam hozzá, de ebből most már biztosan nem lesz semmi.”

Meglepetés volt a kitüntetés

Sokak meglepetésére az elmúlt hétfőn (azaz 2017. október 9-én – a ford.) Thaler kapta a közgazdaság-tudományi Alfred Nobel emlékdíjat a viselkedésökonómia eredményeihez való hozzájárulásáért. Az is meglepő volt, hogy egyedül kapta a díjat, amelyet gyakran több kutatónak megosztva ítélnek oda, hiszen mások, mint például a Zürichben oktató Ernst Fehr vagy a Harvardon tevékenykedő Matthew Rabin ugyancsak jelentős eredményeket mutattak fel. Tehát kettős meglepetés volt ez a díj, de Thaler mindenképpen megérdemelte.

Thaler munkássága meghatározó jelentőségű a viselkedésökonómiában. Ez a tudomány a pszichológia felismeréseit akarja az ökonómiai analízisbe integrálni, hogy az utóbbi számára nagyobb magyarázó erőt adjon. Thaler hozzájárulása két területen különösen jelentős: először is, már a viselkedésökonómia korai szakaszában sikeresen vetette be magát azért, hogy a szakma elismerje ezt a tudományterületet. Másodszor, a tudománynak a gyakorlatban való felhasználását oly mértékben vitte előre, mint szinte senki más.

A pionírok, mint Amos Tversky, Kahneman és Thaler az 1970-es években azt akarták megmutatni, hogy a valóságos emberek nem úgy viselkednek, ahogy azt a közgazdaság-tudomány standard modellje a határtalan racionalitás és az egyéni haszonra való törekvés szigorú feltételezésével előrevetíti. Ezek az úttörők egyszerű kísérletekkel számtalan magatartás-torzulást mutattak be, azaz szisztematikus eltéréseket a döntési magatartásban a standardmodell prognózisaihoz képest. A kísérleti alanyok tehát a standard elmélet szemszögéből nézve hibákat követtek el. Ezek a hibák azonban nem véletlenszerűek, hanem szisztematikusak voltak, tehát előre kiszámíthatók.

Restelkedés a veszteségtől

A Nobel-bizottság a részletes laudációban három „korlátot” említett, amelyeket Thaler vizsgált, s melyek a valóságos emberekre jellemzők, nevezetesen a következőket: a racionalitást, az akaraterőt és az önérdeket. Ezek miatt a korlátok miatt egyes tényezők, melyeket a standard elmélet irrelevánsnak tekint, mégiscsak szerepet játszanak. Thaler ezeket „látszólag irreleváns faktor”-oknak nevezi. Tekintettel kell rájuk lennünk, ha a gazdasági magatartást jobban meg akarjuk érteni. Tekintettel Thaler munkásságának impozáns terjedelmére lehetetlen e helyütt a fent említett korlátok részletezésébe belemennünk.

Ehelyett összpontosítsunk Thaler egyik különleges teljesítményére, vagyis arra a körülményre, hogy ő volt az első az 1980-as években, aki a Kahneman és Tversky által 1979-ben megalkotott kilátáselmélet (Prospect Theory) általánosíthatóságát megmutatta. Ez az elmélet arra volt hivatott, hogy alternatívája lehessen a mindaddig egyeduralkodó várható haszon maximalizálásnak, mely a kockázatos döntéseknél nyilvánul meg. Thaler felismerte, hogy a kilátáselmélet a kockázat nélküli döntések megértéséhez is hozzájárulhat. Két aspektusból dolgozta fel az elméletet.

Az első az a tendencia, amely szerint az emberek a cselekvési alternatívák hatásait egy referenciaponthoz viszonyítják. A kérdés: „az alternatíva nyereséget vagy veszteséget hoz-e a számomra?” A másik aspektus az, hogy azonos összegű nyereség és veszteség esetében az utóbbi nagyobb súllyal esik latba, ez az úgynevezett veszteségaverzió. Thaler képes volt ennek a két aspektusnak a relevanciáját problémák egész során demonstrálni, és munkássága jelentősen segítette azt, hogy a kilátáselméletre figyelem irányuljon a közgazdaságtanban. Fáradozásai nyomán a kilátáselmélet mára a gazdaságelmélet leggyakrabban idézett tanulmánya. Világítsuk meg Thaler ezen teljesítményét néhány példa segítségével.

A birtoklás különbséget okoz

Egy Jack Knetsch-csel és Kahnemannal közösen írt tanulmányban Thaler demonstrálta, hogy sok ember számára nagyobb értéket jelent egy bizonyos jószág, ha az birtokában van, mint ha nem. Az ilyen emberek tehát nagyobb kompenzációt kérnek, ha meg akarnak válni a jószágtól, mint amennyit hajlandók adni a megszerzéséért, ha még nem birtokolják. Ezzel szemben a standard ökonómia szerint egy jószág értéke nem függ attól, hogy ki birtokolja. Tehát a tulajdonlás egyike azoknak a látszólag jelentéktelen tényezőknek, amelyeket Thaler feldolgozott.

A tulajdonlás valóságos relevanciájának az alapja a kilátáselméletből is levezethető: egy jószág, amit birtoklunk, része a referenciapontnak, így ennek az átadását veszteségként kódoljuk be. Amit nem birtoklunk, nem része a referenciapontnak. Emiatt a megszerzését mentálisan nyereségként éljük meg. Mivel a kilátáselmélet szerint a veszteségek mentálisan nagyobb súllyal esnek latba, mint az azonos összegű nyereségek, az értékbecslések leírt asszimetriája a pszichológia szabályaival magyarázható. A megfigyelt asszimetria azonban ellentmond a híres Coase-tétel egyik feltételezésének. Ez utóbbi a környezetszennyezési problémák piaci illetve tárgyalásalapú megoldásához szállít érveket, ezek azonban éppen a birtoklási hatás miatt kérdőjeleződnek meg.

Igazságos bérek

1986-ban Thaler szintén a fentebb említett szerzőkkel írt közösen tanulmányt, amelyben arra mutat rá, hogy az igazságosságra vonatkozó elképzelések szerepet játszhatnak a bérek és az árak meghatározásában. Például a legtöbb ember egy 7%-os bércsökkentést egy inflációmentes környezetben igazságtalannak tart, miközben 12%-os infláció mellett az 5%-os béremelést elfogadhatónak ítéli. A két szcenárió gyakorlatilag ugyanarra az eredményre vezet, a standard ökonómia tehát a nominális bércsökkentés és a béremelés közti különbséget elhanyagolhatóként osztályozná. A valóságban azonban a nominális bércsökkentéssel szembeni ellenállás erősebb, mert az emberek a pénz illúziójának hatása alatt vannak, ami miatt nominális értékekben gondolkodnak, s így a mindkét szcenárióban egyforma mértékű (reál)bérveszteség a nulla inflációs jelenetben jobban láthatóvá („salient”) válik. A veszteségaverzió ezáltal ez utóbbiban markánsabban érvényesül.

A standard elmélet szerint a befektetések költségét és hozadékát egységben kellene értékelni. Thaler azonban rámutatott, hogy az emberek ezt gyakran elszigetelten illetve túlságosan rövid időintervallumban („narrow framing”) teszik. Ez szerepet játszhat a részvénybefektetéseknél, mert a részvények ugyan hosszú távon nyereséget hoznak, de nagy kilengésekkel, így rövid távon veszteségek is keletkeznek. Mármost, ha az emberek bizonyos rövidlátással túlságosan rövid távon értékelik a részvénybefektetést, és veszteségaverzívek, akkor a gyakran előálló veszteségek el fogják riasztani őket. A rövidlátó veszteségaverzió tehát lehetséges magyarázat arra, hogy az embereknek miért csak egy csekély hányada fektet részvényekbe. A rövidlátó veszteségaverzió potenciális magyarázata az úgynevezett „equity premium”-nak is, vagyis annak, hogy miért lehet részvényekkel hosszú távon többet keresni, mint kötvényekkel.

Tehetséges magyarázó

Thaler számára nem volt egyszerű annak elérése, hogy a standard ökonómia odafigyeljen a kritikájára és hogy cikkeit publikálni tudja. „Every paper was a struggle”, szokta mondani beszélgetésekben. Hogy lett végül sikeres? Szinte senki sem tudja rajta kívül a pszichológia szemléletét jól interpretálni és annak relevanciáját érthetővé tenni. Egyike azon kevés közgazdász-tudósoknak, akiknek munkái még laikusok számára is könnyen befogadhatók. A munkáiban nincsenek óriási matematikai hókuszpókuszok, egyszerű kísérletekre és adatokra épít, amelyek olyan sajátos forrásokból is származhatnak, mint amilyen például egy tévés vetélkedő. Egy remekül megírt és éveken át közölt cikksorozata a „Journal of Economic Perspectives” című folyóiratban anomáliák hosszú sorát leplezte le a közgazdászok céhén belül.

Thaler különös erőssége az alkalmazás-orientáltság. Azzal az igénnyel lép fel, hogy a közgazdaságtanból általános viselkedési tudományt csináljon, amely mindannyiunk életét jobbá teheti. Ilyen alkalmazások csak az utóbbi néhány évben kezdtek el terjedni. Így Thaler és Cass Sunstein a 2008-ban megjelent „Nudge” című könyvükben a „szelíd meglökés” ötletét mint lehetséges politikai intervenciót vetették fel. Ennek értelmében a magatartás megváltoztatását nem a klasszikus gazdasági ösztönzők révén, mint az adók és szubvenciók állami szabályozása, kellene elérni. Sokkalta inkább az által kellene kiváltani a magatartás-változást, ahogyan a döntéseket az emberek számára prezentálják.

Takarékosság „szelíd meglökés” útján

Egy idevágó példa a Thaler és Shlomo Benartzi által kifejlesztett „Save More Tomorrow” (SMarT) elnevezésű program. Ez az alkalmazottakat az Egyesült Államokban (ahol notóriusan túl keveset takarékoskodnak a nyugdíjra) szelíd meglökés útján ráveszi, hogy többet tegyenek félre. Hagyományosan minden alkalmazottnak küldtek egy formanyomtatványt, amelyet ki kellett töltenie, abban az esetben, ha fizetésének egy részét a nyugdíjkasszára szerette volna utaltatni. Sok munkavállaló számára ez nem volt vonzó, hiszen emiatt a jelenlegi fogyasztását csökkentenie kellett. Így aztán sokan halogatták a kitöltést, míg a nyomtatvány végül úgy maradt, a dolgozónak pedig nem lett megtakarítása.

A SMarT program más úton jár. Itt a munkavállaló tudomására hozzák, hogy a jövőbeni béremeléseinek egy része automatikusan a nyugdíjpénztárba kerül. Amennyiben ezt nem szeretné, akkor jelentkezhet, és kérheti az automatizmus törlését. Ezzel az alapbeállítás („default”) megfordult: most már az ember automatikusan bekerül a programba, de ha ki akar szállni („opt out”) akkor megteheti. A tapasztalat az lett, hogy kevesen szálltak ki, mivel mentálisan nem érzik veszteségnek, ha az elkölthető jövedelem jövőbeni emelkedése kissé kevesebb lesz. Az alapbeállítás megfordítása a standard ökonómia szerint irreleváns, mégis nagy változást idézett elő az emberek magatartásában. A SMarT jó példa egy alacsony küszöbű beavatkozásra, mert nincs benne szükség olyan drága csáberőre, mint az adócsökkentés és senkit sem kényszerít a megtakarításra. Aki akar, kis erőfeszítéssel kiléphet. Thaler becslése szerint ma már 25 millió ember vesz részt ilyen programokban.

A Nudging diadalmenete

A Nudging ötlete az elmúlt években világszerte diadalút volt. Időközben már több tucat ország van, amelyek ilyen jellegű politikai beavatkozásokat tesznek, főleg a környezetvédelem, az egészségügy és a képzés területén.

Amint beszélik, Thaler viszonozni fogja a 2002-es meghívást, és ezúttal ő hívja meg mentorát és barátját, Daniel Kahnemant Svédországba a díjátadási ünnepségekre. Ezúttal mindkettőjükről sugározni fog a boldogság.

Kahneman, D. and A. Tversky. 1979. Prospect Theory: An Analysis of Decision under Risk. Econometrica 47, 263-291

Kahneman, D., J. L. Knetsch and R. H. Thaler. 1990. Experimental Tests of the Endowment Effect and the Coase Theorem. Journal of Political Economy 98, 1325-1348.

Kahneman, D., J. L. Knetsch and R. H. Thaler. 1986. Fairness as a Constraint on Profit Seeking. American Economic Review 76. 728-741.

Benartzi, S. and R. H. Thaler. 1995. Myoptik Loss-Aversion and the Equity Premium Puzzle. Quarterly Journal of Economics 110, 75-92

Thaler, R. H. and S. Benartzi. 2004. Save More Tomorrow: Using Behavioral Economics to Increase Employee Saving. Journal of Political Economy 112, S164-S187.

Thaler, R. H. and C. R. Sunstein.2008. Nudge: Improving Decisions about Health, Wealth and Happiness. New Haven: Yale University Press. (Magyarul: Nudge. Jobb döntések egészségről, pénzről és boldogságról. Manager Könyvkiadó, 2011.)

RICHARD THALER

Thaler professzor 22 éve oktat magatratás-ökonómiát a Chicagói Egyetemen. Korábban a University of Rochester és a Cornell-University munkatársa volt. Ezen felül különféle vendégprofesszori tevékenységet is vállalt, többek között a University of British Columbia és a Massachusetts Institute of Technology (MIT) felkérésére. Két évvel ezelőtt az American Economic Assotiation elnöke volt. Obama egykori tanácsadója a Case Western Reserve University-n és a University of Rochesteren tanult, mely utóbbin 1974 októberében megkapta a doktori címet. 1945 szeptember 12-én született New Jersey-ben.

Jean-Robert Tyran a Bécsi Egyetemen belül működő Wiener Zentrum für Experimentelle Wirtschaftsforschung (VCEE) (Kísérleti Gazdaságkutató Központ, Bécs) igazgatója és a nemzetgazdaságtan professzora.