MAHMUD UTAZÁSA

A Zürichben kiadott DIE WELTWOCHE című heti magazin a Svájci Néppárthoz (SVP) kötődik. Ez a legnagyobb párt az országban. A menekültüggyel kapcsolatban nem foglal el szélsőséges álláspontot, de a legnagyobb jóindulattal sem lehetne azt mondani, hogy lelkesen üdvözölné azt, hogy Svájcba túlságosan sok menekült érkezzen. A párt retorikájának középpontjában inkább az óvatosság, a kimértség, realizmusra való törekvés áll, mintsem a humanista értékek hangsúlyozása.

A főszerkesztő, Roger Köppel szép karriert maga mögött tudható újságíró. Ebben az évben elindult az SVP színeiben egy parlamenti képviselői mandátumért. A választások hamarosan, ez év október 18-án lesznek. Köppel úgy nyilatkozott, hogy megválasztása esetén is megtartja kiadói és főszerkesztői pozícióját a lapnál. 

Az alábbi tudósítás egy menekült család útjának egy szakaszát mutatja be. A szerző közismert háborús riporter, maga is jelen volt kísérőként. Hiteles, érdekes, megható és néhol elszomorító tudósítást olvashatunk egy család Európai Unióba érkezésének előzményeiről. Nem kétséges, hogy ez csak egy eset a sokféle tipizálható közül, és lehetett volna kevésbé rokonszenves alanyokat is választani. A Weltwoche azonban helyesnek látta ennek az egyébként elfogulatlan riportnak a közlését. 

Kurt Pelda

MAHMUD UTAZÁSA

Mahmud, a fiatal szíriai sokáig harcolt Assad diktátor ellen, de gyűlöli az Iszlám Állam terroristáit is. Most szeretné a családját Svájcba hozni. Egy Facebook csoport mutatja neki az utat.

A gumicsónakon nincs iránytű és képzett kormányos. A szíriai kísérő a török parton maradt. A 32 menekült most csak magára számíthat. A csónakmotor megnyugtatóan zümmög. Mahmud és unokaöccse, Issa az okostelefonjukkal filmezik az átkelést. Minden egyszerűnek látszik, a görög sziget, Szamosz látótávolságon belül van.

A szemek a sziklás északi partot fürkészik. Ez jelenti az Európai Unio határát. Narancssárga foltok a sziklákon jelzik a csónaknak a helyes irányt. Ezek a mentőmellények, amelyeket a korábbi migránsok az átkelés után otthagytak. És ha azok az emberek ki tudtak ott kötni, akkor ez bizonyára sikerülni fog a csónak utasainak is. Mahmud gondoskodott a családjáról. Felesége, a 25 éves Fatima ugyanúgy mentőmellényt visel, mint a fia Rayan és a lánya Bayan. A tizennyolc hónapos Ammar viszont még túl kicsi ehhez. Megható pillanat következik, a menekültek kimásznak a partra, és sorsára hagyják a gumicsónakot.

„Vagy levágjuk a fejét”

Mahmud átveszi Fatimától a hátizsákot, hogy az felvehesse a kis Ammart. Meredek sziklákon kell felmászni, mire a csoport előbb egy ösvényt, majd egy aszfaltos utat talál. Órákkal később kimerülten érkezik meg a család Szamosz városába. A rendőrség azonban odalent a kikötőben nem győzi a rohamot, Mahmud csak másnap mehet a családjával regisztráltatni magát. Rendőrségi papír nélkül viszont nem vehet ki szállodai szobát, a család ezért a kikötő egy zugában éjszakázik.

A regisztráció egy vicc. Mahmudnak ugyan van egy szíriai igazolványa, de nincs útlevele. A rendőrök ezért, mint mindig, mind a hatuknak január elsejét írják be születési dátumnak. Senki sem ellenőrzi, hogy kifélék az érkezők – egy rémálom minden biztonsági szolgálat számára, amelynek az lenne a dolga, hogy megakadályozza az Iszlám Állam vagy az Al-Kaida terroristáinak beszivárgását. A papírok csak azért kellenek, hogy a migránsoknak lehetővé váljon Görögország mihamarabbi elhagyása. Ehhez Mahmudnak és családjának november 21-ig adnak időt. Csak akkor kell jelentkezniük Athénban az idegenrendészeten.

Mahmud sokáig harcolt Asszad elnök ellen a Szabad Szíriai Hadsereg „Északi Vihar” nevű brigádjában, az Asas nevű kisváros környékén, a török határ közelében. Fiútestvérét, Anwart az Iszlám Állam elhurcolta, brutálisan megkínozta és halálra ítélte. Az IÁ csatlósai felkeresték a családot és bemutattak egy videót, amelyen Anwart éppen kínozzák, mondván, hogy az amerikai titkosszolgálatnak, a CIA-nak dolgozott. Ezt követően a terroristák Mahmudot és a családot a következő választás elé állították: „vagy ti magatok ölitek meg Anwart, vagy mi vágjuk le a fejét.” Aztán végül mégsem jutott idáig a dolog, mert a megkínzott valami csodával határos módon meg tudott szökni. Mahmud segített neki, hogy átjusson Törökországba.

Asasban Mahmudnak volt egy háza, amely normális körülmények között 20 000 dollárt ért volna. Mivel azonban az IÁ a várostól nem egészen 15 kilométeren belülre került, Mahmudnak meg kellett elégednie a 9 500 dolláros vételárral. Fatima és a gyerekek már régebben menekültként éltek Törökországban. Ezen a nyáron Mahmud csatlakozott hozzájuk és elvitte őket Bodrumba, amely a Földközi tenger török partszakaszán van. Az embercsempésznek 1200 dollárt kellett fizetnie minden egyes felnőtt után a Szamoszig tartó néhány kilométeres útért.

Csónakok Moldáviából

Mivel az Athénba induló kompon már nincs hely, a családnak két napot Szamoszon kell töltenie. Mindannyian kimerültek, és Ammar ruhácskái még mindig nedvesek az átkelés óta. A Kokkarin lévő strand mellett döntünk, amely pár kilométerre van Szamosz városközpontjától. Miután a szálloda tulajdonosnője telefonált a rendőrségre, a menekültek elfoglalhatják a szobájukat. A szigeten lakók segítőkészsége nagy. A kezdeti bizalmatlanság után a városka lakói plüssállatokat, játékokat és ruhákat hoznak a gyerekeknek. Rayan és Bayan jókat derül a homokos parton napozó félmeztelen nőkön. Sohasem láttak még bikinis nőket. Egy szigetlakó egy nagy távcsővel figyeli a horizontot. Egy menekültcsónakot fedezett fel. Kicsivel később felbukkan egy görög katonai helikopter. A pilóta a csónak fölött köröz és mutatja az irányt a parti őrségnek. A három gyerek közben egy narancsszínű bádogcsónakban játszik. A helyiek szerint ez a kishajó néhány hete érkezett, hatvan migránssal a fedélzetén. A felirata szerint a honállomása egy Giurgiulesti nevű moldáviai kikötő a Dunán. Nyilvánvalóan a csempészeknek Törökországban fogytán vannak a bárkái, ezért szereznek be újabbakat Moldáviából.

A család lassan kezdi megszokni az új környezetet. Mahmud és Fatima teljesen meg van rendülve a szigetlakók segítőkészségétől. Vannak persze olyan helyi lakósok is, akiket bosszantanak a migránsok által hátrahagyott szeméthalmok. De Mahmud gyorsan tanul. A cigarettáját a földön nyomja el, majd a csikket bedobja a szemetesbe. Ezt Szíriában sohasem tette. Taxival megyünk a kompkikötőbe, ahová érkezik a 177 méter hosszú „Nisszosz Ródosz”. A gyerekek nagyot néznek, ekkora hajót még sohasem láttak, és a gumicsónakon való átkelést leszámítva még sohasem utaztak tengeren. A jegy 49 Euróba kerül. Némelyik migránsnak gondja van a fizetésnél, mert az 500 Eurós bankjegyeket senki sem akarja átvenni vagy felváltani.

Nyerészkedők hadserege

A komp előtt futballoznak a migránsok. Néhányan még nem adták fel a reményt, hogy a tengervíztől nedves mobiltelefonjuk még egyszer életre kel, és levett hátlappal, kivett akkuval szárítják őket a napon. Az okostelefon életmentő és a továbbutazás szervezője. Mahmud is becsatlakozott egy arabokból álló zárt Facebook közösségbe, amely a „Húsz nap alatt Európába” nevet viseli. A csoportnak kereken 50 000 tagja van. A címkép borzalmas: az egész világot bejárt fotó, amely Aylan Kurdi, a hároméves vízbe fúlt menekült kisgyerek látható, akinek a holttestét a bodrumi strandon találták meg. A tagok a legjobb útvonalakról cserélnek egymással információkat. Az arab „idegenvezetők” minden gátlás nélkül hirdetik a szolgáltatásaikat és megadják az osztrák, szerb vagy magyar mobilszámukat. Az egyik azt mondja, hogy a segítségével pénzt lehet átutalni Szíriából Törökországba. A másik azt állítja, hogy nála mindenféle szíriai hivatalos dokumentumot be lehet szerezni. Hamis szíriai útlevél már 800 dollártól kapható Törökországban.

„Még egy marokkói is”

Mahmudot sok menekült idegesíti a kompon. Mialatt Szamosz sziklás partjai lassan a messzeségbe vesznek, Mahmud körülnéz a fedélzeten és szóba elegyedik emberekkel. „Rengeteg iraki és palesztin van itt, sőt még egy marokkói is” - mondja felbuzdulva. „Megismerem őket a kiejtésükről, a legtöbben szíriainak akarják kiadni magukat, mert akkor nagyobb esélyük van a menedékre. De ez nem igazságos, mert hátrányba hozza a valódi szíriai menekülteket.”

Mahmud és Fatima Svájcba szeretnének eljutni, mert attól félnek, hogy Németország, a legtöbb menekült álma, a menekültek áradata miatt túlterhelt lesz. Azt remélik, hogy Svájcban gyorsabb lesz az eljárás.

Vajon elmenne egyedül is egy nyelvtanfolyamra, ha Svájcban lenne? „Természetesen” - feleli Fatima. És nem zavarná, ha a gyerekek vegyes osztályokba kerülnének? „Nem, sőt még jobb is, ha a kislányok és kisfiúk együtt ülnek az osztályban” - véli Mahmud. Ő utálja az iszlám fanatikusokat és őket tartja felelősnek azért, hogy eredetileg demokratikus szíriai forradalmat tönkretették és a sárba tiporták. Mahmud fehér pólóján egy amerikai wiszkisüveg pompázik. Ez nem véletlen, amint Mahmud hangsúlyozza. Mint sok szíriai, ő is ivott a hazájában néha alkoholt, és Európában is így tenne. „Ez mindenkinek a saját döntése.”

A hajón nagyjából ötszáz és ezer között lehet a menekültek száma. A felük Szíriából jön, a többiek közül sokan irakiak, irániak, afgánok, de még Afrika szarváról is jött néhány nő, páran pedig a Maghreb-országokból valók. A valódi háborús menekültek mellett vannak jópáran, akik egyszerűen ki akarják használni a kedvező alkalmat.

Már régóta nem minden menekült az ellenzék által ellenőrzött területekről jön, amelyeket Asszad porrá és hamúvá bombáz szét. A hetes fedélzeten egy fiatal kurd csoporttal találkozunk, akik az Asszad által uralt Nyugat-Aleppóból jönnek. Amint a tíz órás utazás után felvillannak Píreusz kikötőjének fényei, a fiatal férfiak énekelni kezdenek. Megigazítják a frizurájukat, megzselézik a hajukat és beparfümözik egymást. Méltósággal akarnak az európai szárazföldre lépni. Aztán Asszad-jelszavakat kezdenek skandálni, amint azt Mahmud rosszkedvűen megállapítja.

„Akkor mostantól te vagy a csoportvezető”

A megérkezéskor semmiféle ellenőrzés nincs. Taxisofőrök ajánlkoznak, hogy kocsinként 500 Euróért 4 embert elvisznek a macedón határig – ez kedvező ár a 450 kilométeres útért. Mahmud azonban inkább a vonatot választja. Késő éjszaka érkezünk Tesszalonikibe és az utolsó szakaszhoz két taxit veszünk igénybe. Röviddel az Evzoni falunál lévő hivatalos határátkelő előtt egy görög rendőr leterel minket az autópályáról egy mellékútra. Keresztezzük az Axios folyót, majd a vasút mentén haladunk Macedónia felé. Pár száz méterrel a határ előtt ismét megállítanak a rendőrök. „Innentől gyalog kell továbbmenni” - magyarázza a vezetőjük angolul. „Várjatok meg még több menekültet, aztán egy csoportban menjetek át.” Noha egy kamera lóg a vállamon, engem is menekültnek vél. „Te, te jól beszélsz angolul, akkor mostantól te vagy a csoportvezető.” - rivall rám, majd egy sárga cédulát nyom a kezembe, amin a 101-es szám van. „Ezt add le a másik oldalon.”

Német rendőrök

Görög önkéntesek segédeszközöket osztogatnak, sűrített tejet és süteményt a gyerekeknek, valamint egy ezüstszínű fóliát, amelynek az a feladata, hogy a Fatima karjaiban ülő Ammart melegben tartsa. A macedón rendőrök aztán kettes sorokba rendezik a migránsokat, és így küldik őket a határon túlra, egy táborba. Akinek itt nincsenek dokumentumai, az előnyben van. A két újságírónak, akinek van útlevele, ezzel szemben ismét vissza kell mennie a folyón túlra a hivatalos határátkelőhöz. Mahmud és családja már látótávolságon kívül van. Kísérőmnek rendes schengeni vízum van bepecsételve az útlevelébe, őt a vámosok ismét visszaküldik. Neki csak légi úton szabad Macedóniába beutaznia. A határ mögött egy játékkaszinónál szerzek magamnak egy taxit. Mahmud küld nekem egy whatsapp-üzenetet, amiben megadja a pontos helyzetét. Így már gyerekjáték őket megtalálni. Ők időközben kaptak macedón papírokat, ami 72 órás tartózkodásra jogosítja őket.

Néhány órával később, mikor már hajnalodik máris átértünk a taxikkal Macedónián, járművenként 100 Euróért. A procedúra a szerb határon ugyanaz, mint néhány órával ezelőtt volt. Macedón muszlimok adnak egy dzsekit Rayannak a hideg ellen. Nagyon szépen megköszönjük. Ettől kezdve egy vízzel részben elöntött mélyedésen át visz az út a határig. Egy magaslaton néhány szerb rendőr áll, mellettük egy autó sarkig kitárt ajtókkal. Német felirat van rajta, „Polizei” - azaz rendőrség. A kamerámat eldugom, és a kezembe ragadok egy műanyag zacskót pelenkákkal, meg egy másikat ruhákkal. Így közeledünk a német rendőrautóhoz. Egy nagy darab német rendőr barna egyenruhában megkérdezi, hogy honnan jövünk. „Szíriából” - mondom. Gyorsan átváltunk angolról németre, ennek ellenére a rendőr továbbra is menekültnek tart. „Ne bízzatok a taxisofőrökben” - adja nekünk a jótanácsot az útra. „Inkább busszal menjetek Belgrádba.

Die Weltwoche, Zürich, 39. szám (2015. szept. 24.)

Kiadó és főszerkesztő: Roger Köppel

A svájci Kurt Pelda 30 éve dolgozik háborús riporterként. Egyebek között az SRF (Svájci Rádió és Televízió), a Spiegel és a Die Weltwoche számára küld tudósításokat a világ forró pontjairól, így Afganisztánból, Darfurból, Líbiából és Szíriából.